Férfi kosár: ősztől vége az Olaj Adria-liga-kalandjának

MTI MTIMTI MTI
2014.03.19. 10:38
Ősztől már nem az Adria-ligában, hanem az NB I alapszakaszában kezdi meg az idényt a Szolnoki Olaj férfi kosárlabdacsapata.

A klub szerdai tájékoztatása szerint a magyar szövetség felkérte a Tisza-partiakat a bajnokságba való visszatérésre, így – a vezetőségi döntés értelmében – nem élnek a szerződés adta lehetőséggel, és nem vesznek részt az Adria-liga 2014–2015-ös szezonjában, hanem már az alapszakaszban csatlakoznak az NB I küzdelmeihez.

A kedden az EuroChallenge négyes döntőjébe jutott Olaj a második idényét tölti a 14 csapatos Adria-ligában, amelyben jelenleg 24 forduló után 8/16-os győzelmi mérleggel a 12. helyen áll.

PÁLYÁZHATNAK A FINAL FOURRA

A klub péntek délig nyújthat be pályázatot a férfi kosárlabda EuroChallenge négyes döntőjének a lebonyolítására.

Tóth Zoltán ügyvezető szerdán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az európai szövetségtől már megérkezett a vonatkozó formanyomtatvány.

„Körülnézünk a lehetséges helyszíneken, egyelőre nem lehet kijelenteni, hogy biztosan jelentkezünk a rendezésre. Otthonunk, a 2100 fős Tiszaligeti Sportcsarnok sajnos nem alkalmas, mivel a szabályok legalább 3000 fő befogadására alkalmas arénát írnak elő" – jelentette ki.

Az április 25-27. között sorra kerülő négyes döntőben az ellenfél az orosz Ljuberci lesz, a másik ágon az olasz Reggio Emilia és a török Gaziantep találkozik majd. A Szolnok két éve is bejutott a Final Fourba, akkor a debreceni Főnix Csarnokkal sikeresen pályázta meg a lebonyolítást, és végül a negyedik helyet szerezte meg.

Legfrissebb hírek

Wittmann Krisztián 99 százalékig biztos benne, hogy ez lesz az utolsó évada

Kosárlabda
2026.08.08. 10:25

Félénkebbek, de hódítani akarnak – férfi kosár NB I

Kosárlabda
2026.08.04. 13:14

 A címvédő már kész van, de nincs mindenki ilyen jó helyzetben

Kosárlabda
2026.08.03. 14:05

Maronka Zsombor a következő idényben is Hamburgban kosarazik – hivatalos

Kosárlabda
2026.07.16. 16:56

Vojvoda Dávid: Valamit biztos jól csináltunk Hanga Ádámmal

Kosárlabda
2026.07.07. 12:28

Videó: Hanga és Vojvoda is elköszönt a válogatottól

Kosárlabda
2026.07.07. 00:44

A belgák elleni győzelemmel zárta a vb-selejtező első csoportkörét a magyar férfi kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
2026.07.06. 19:54

Lauri Markkanen vezérletével a finn kosárlabda-válogatott a csoportelsőségre tör

Kosárlabda
2026.07.01. 09:00