Férfi kosár: Hanga soha nem látott teljesítményt nyújtott

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
2014.04.27. 00:38
Sosem látott dolog történt hazánk legmagasabban jegyzett kosarasával, Hanga Ádámmal, aki ugyan ott volt a Bilbao elleni, igen fontos spanyol bajnoki meccsen, de több, mint 13 játékperce alatt meg sem kísérel(het)te, hogy kosárra dobjon, ám legalább nyert a Laboral.

Noha borzasztó felfogásban kezdte a meccset a sokáig két számjegyű hátrányban játszó Laboral, a hajrában még időben felzárkózott, a végjátékban pedig magabiztosabb is volt a 20-at szóró Fernando San Emeterio húzta baszk alakulat, mely mely már 16-13-as mérleggel áll az ACB Liga alapszakaszában és nemcsak tartja a hetedik helyét, de győzelmek számában beérte a hatodik Zaragozát, sőt, az ötödik Gran Canariát is, igaz Sergio Scariolo legénysége kettővel kevesebbet játszott, mint a „kanárik”, ráadásul rosszabbul is állnak az egymás elleni összevetésben a baszkok, mint a rivális.

Hanga csereként beállva összesen bő 13 percet kapott a bizonyításra és soha sem látott nulla mezőnykísérlettel hozta le a mérkőzést, így zsinórban másodszor sem dobott pontot, s csupán egy lepattanóval, egy gólpasszal és egy kiharcolt faulttal tudta segíteni a vitoriaiakat, akik végül 76–70-re megnyerték a mérkőzést.

A Laboral Kutxa legközelebb jövő vasárnap játszik, méghozzá Barcelonában, 19.00 órától.

A Laboral legjobb dobói: San Emeterio 20/9, Heurtel 15/6, Causeur 11
A Bilbao legjobb dobói: Markota 18/15, Gabriel 11/3, Mumbru, Bertans 10/3-10/3

Legfrissebb hírek

Wittmann Krisztián 99 százalékig biztos benne, hogy ez lesz az utolsó évada

Kosárlabda
2026.08.08. 10:25

Félénkebbek, de hódítani akarnak – férfi kosár NB I

Kosárlabda
2026.08.04. 13:14

 A címvédő már kész van, de nincs mindenki ilyen jó helyzetben

Kosárlabda
2026.08.03. 14:05

Maronka Zsombor a következő idényben is Hamburgban kosarazik – hivatalos

Kosárlabda
2026.07.16. 16:56

Különleges merchandise kollekció Hanga Ádám és Vojvoda Dávid tiszteletére

Kosárlabda
2026.07.07. 14:03

Vojvoda Dávid: Valamit biztos jól csináltunk Hanga Ádámmal

Kosárlabda
2026.07.07. 12:28

Videó: Hanga és Vojvoda is elköszönt a válogatottól

Kosárlabda
2026.07.07. 00:44

A belgák elleni győzelemmel zárta a vb-selejtező első csoportkörét a magyar férfi kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
2026.07.06. 19:54