Férfi kosár: két év után ismét bajnok a Barcelona

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.06.26. 21:49
A spanyol férfi kosárlabda-bajnokság döntőjének negyedik mérkőzésén a szinte végig vezető Barcelona kétpontos győzelmet aratott az alapszakaszgyőztes Real Madrid felett, így története során 18. alkalommal hódította el a bajnoknak járó trófeát.

A Real Madrid pályaelőnyét a párharc első meccsén „elrabló” katalánok az első percektől eltekintve végig előnyben kosárlabdázhattak, a harmadik negyedben már 12 pontos fórra is szert tettek, mégis izgalmas lett a vége.

A királyiak 76–76-nál egyenlítettek, de a lengyel Maciej Lampe 21 másodperccel a vége előtt eleresztett triplája (79–76) gyakorlatilag megpecsételte a sorsukat.

A fővárosiaknál négy játékos is tíz pont fölött termelt, ám a 22 pontig és 9 lepattanóig jutó Ante Tomic, valamint a döntő legértékesebb játékosának (MVP) immáron harmadszor megválasztott Juan Carlos Navarro vezérelte Barcelona ellen ez is kevésnek bizonyult. A katalánok sikerének értékét növeli, hogy több mint négyszer annyi labdát veszítettek el, mint riválisuk.

A Barca fennállása 18., a legutóbbi hat évben pedig a negyedik bajnoki címét ünnepelheti.

SPANYOL FÉRFI KOSÁRLABDA-BAJNOKSÁG
DÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS
Barcelona
–Real Madrid 83–81 (25–19, 22–23, 18–15, 18–24)
Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc végeredménye: 3–1 a Barcelona javára

Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda NB I: a Falco az esélyes a kiegyenlített mezőnyben

Kosárlabda
Tegnap, 9:37

Férfi kosár: a nehézségek összekovácsolják a Honvédot

Kosárlabda
2026.09.23. 11:44

Férfi kosárlabda vb-selejtező: Pongó helyett Cseh került be a szlovénok elleni keretbe

Kosárlabda
2026.08.29. 09:15

Új úton a szegedi kosarasok

Kosárlabda
2026.08.27. 14:05

A magyar kosárválogatott tudja, mi a tét, de nem akar magára terhet rakni a vb-selejtezőn

Kosárlabda
2026.08.27. 10:24

Wittmann Krisztián 99 százalékig biztos benne, hogy ez lesz az utolsó évada

Kosárlabda
2026.08.08. 10:25

Félénkebbek, de hódítani akarnak – férfi kosár NB I

Kosárlabda
2026.08.04. 13:14

 A címvédő már kész van, de nincs mindenki ilyen jó helyzetben

Kosárlabda
2026.08.03. 14:05