Kosárlabda: átadták Kőbányán a Zsíros Tibor-csarnokot

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.08.29. 19:45
Ünnepélyes keretek között átadták Kőbányán az új torna- és kosárlabdacsarnokot, amely a tavaly 82 évesen elhunyt Európa-bajnok kosaras, Zsíros Tibor nevét viseli.

A pénteki avatón elhangzott: a főváros egyik kosárlabda-fellegvára lehet a X. kerület, ahol mostantól méltó helyet kapnak a Kőbányai Darazsak. A Kada Mihály Általános Iskola kosárlabdacsarnoka 538 millió forintos beruházásból épült föl. Ebből 170 milliót a kőbányai önkormányzat állt, társaságiadó-kedvezmény (TAO) támogatásból pedig 368 millió forintot kapott a kerület.

A létesítmény reggeltől délutánig az általános iskola sportfoglalkozásainak, este edzéseknek, hétvégen pedig meccseknek ad majd helyet, emellett kerületi eseményeket, sportrendezvényeket is rendeznek benne. A százfős lelátóval ellátott kosárlabdacsarnokban a magyar szövetség versenyszabályzatában szereplő pálya, illetve keresztben két kispálya, továbbá négy öltöző, vizesblokk, kondicionálóterem, edzői és tanári öltöző, valamint akadálymentesített mosdó épült.

A tornacsarnok építésével párhuzamosan kosárlabda-akadémiát alapított a Kőbanyai Darazsak csapata, amelyben csaknem 300 kőbányai gyerek kosarazik. Ennek célja egy névadójához méltó központ létrehozása, ahol az országos szintű utánpótlás-nevelés mellett minden kosárlabdázni vágyó gyermek igényét is kielégítik. A csarnok lesz a székhelye az 1997-ben alakult Kőbanyai Diákok Sportegyesületének is.

Legfrissebb hírek

NBA: januárban kezdődik a csapattoborzó az új európai ligába

Kosárlabda
1 perce

Női kosárlabda NB I: a DVTK 27 ponttal győzött a Vasas Akadémia otthonában, kikapott a címvédő Sopron

Kosárlabda
Tegnap, 18:16

Továbbra is veretlen a Pécs a női kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.12.20. 17:28

Háromszori hosszabbítás után nyert a Barcelona a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.12.19. 23:40

Nagy csatában kikapott, és nem jutott tovább a DVTK a női kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.12.18. 21:17

Ledolgozta 16 pontos hátrányát, és továbbjutott a Sopron a női kosárlabda Európa-kupában

Kosárlabda
2025.12.18. 19:44

A Triestével csatázik a Szolnok a férfi kosárlabda BL rájátszásában

Kosárlabda
2025.12.17. 21:30

Dubei Debóra pénzbüntetést kapott ellenfele megrúgásáért

Kosárlabda
2025.12.17. 13:52
Ezek is érdekelhetik