Férfi kosár: négy ország rendezi a 2015-ös Eb-t Ukrajna helyett

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.09.08. 16:49
Németország, Horvátország, Lettország és Franciaország közösen bonyolítja le jövőre a férfi kosárlabda Európa-bajnokságot, amelynek rendezési jogát az európai szövetség (FIBA Europe) visszavette Ukrajnától.

A FIBA Europe júniusban döntött úgy, hogy a kialakult belpolitikai és gazdasági helyzet miatt mégsem Ukrajnában lesz az Eb. Ugyanakkor az ukránok előnyt élveznek majd, ha jelentkeznek a 2017-es kontinenstorna megrendezésére.

A 2015-ös csoportküzdelmeknek Berlin, Zágráb, Riga és Montpellier ad majd otthont, míg a tornát lezáró helyosztókra Lille-ben kerül sor.

Tíz együttes – Franciaország, Litvánia, Spanyolország, Horvátország, Szlovénia, Ukrajna, Szerbia, Finnország, Görögország és Törökország válogatottja – az idei, spanyolországi vb-szereplésével már bebiztosította helyét a jövő évi Eb-n, Észtország pedig a selejtező 2013-as, első fordulójából szerzett kvótát. Az idei kvalifikációban a magyarok harmadikként zártak csoportjukban – az utolsó meccsen a csehek ellen csak két pont hiányzott a továbbjutáshoz –, így 1999 óta továbbra sem szerepelhetnek Eb-n.

Legfrissebb hírek

Harminckét év után újra a kontinens trónján a németek férfi kosárlabdában

Kosárlabda
2 órája

Férfi kosárlabda Eb: Görögország a bronzérmes

Kosárlabda
6 órája

Németország Törökországgal mérkőzik meg a férfi kosárlabda Eb döntőjében

Kosárlabda
2025.09.12. 21:49

Férfi kosár Eb: elképesztő, félpályán túli dobás adott erőt a németeknek, hogy ellensúlyozzák Doncic 39 pontját

Kosárlabda
2025.09.10. 22:10

A törököket a görögök követték a férfi kosárlabda Eb elődöntőjébe

Kosárlabda
2025.09.09. 22:30

Férfi kosár Eb: bombameglepetést okozva búcsúztatták az olimpiai ezüstérmest a grúzok

Kosárlabda
2025.09.07. 19:36

A magyar válogatott kiesett a 3x3-as kosár Eb-ről

Kosárlabda
2025.09.06. 16:51

Vereséggel kezdett a férfiválogatott a 3x3-as kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 13:23
Ezek is érdekelhetik