Férfi kosár: a fehérvári vezetők átgondolják az edző lemondását

2014.11.10. 08:38
Több mint kellemetlen, húszpontos sima vereségbe szaladt bele a TLI-Alba Fehérvár férfi kosárlabdacsapata a Kaposvár elleni szombat esti hazai összecsapáson, a bajnokság 6. fordulójának nagy meglepetését szolgáltatva.

Amikor a meccs utáni sajtótájékoztatón Marcel Tenter, a fehérváriak vezetőedzője vette át a szót, szinte megfagyott a levegő a sportcentrum sajtószobájában. A tréner nem kertelt, teljes egészében magára vállalta a kudarcot.Marcel Tenter, a fehérváriak vezetőedzője vette át a szót, szinte megfagyott a levegő a sportcentrum sajtószobájában. A tréner nem kertelt, teljes egészében magára vállalta a kudarcot.

„Együttesem nem tudta megvalósítani, amit előzetesen megbeszéltünk – ez az én hibám és felelősségem. A csapat nem működik, és nem azt játssza, amit szeretnék, így biztos vagyok benne, hogy sokkra, nagy változásra van szükség, amelyet az idézhet elő, hogy elmegyek. Az eddigi teljesítményünk messze elmarad attól, amit elvártak tőlünk” – jelentette be távozási szándékát a román edző.

Halm Rolland szakosztály-igazgató megdöbbent, amikor tudomást szerzett Tenter bejelentéséről. „Elhamarkodottnak ítéljük, úgy érezzük, nem a meccs után három perccel kell fontos döntéseket hozni, mert olyan lelkiállapotban volt Marcel Tenter, hogy nem tudott higgadtan mérlegelni – vélekedett Halm. – Hétfőn meg kell beszélnünk a történteket a klubvezetőkkel, a játékosokkal és a szponzorokkal.”

Legfrissebb hírek

Wittmann Krisztián 99 százalékig biztos benne, hogy ez lesz az utolsó évada

Kosárlabda
2026.08.08. 10:25

Vojvoda Dávid huszadszor is beleállt – készül az idényre az Alba Fehérvár

Kosárlabda
2026.08.05. 12:56

Félénkebbek, de hódítani akarnak – férfi kosár NB I

Kosárlabda
2026.08.04. 13:14

 A címvédő már kész van, de nincs mindenki ilyen jó helyzetben

Kosárlabda
2026.08.03. 14:05

Maronka Zsombor a következő idényben is Hamburgban kosarazik – hivatalos

Kosárlabda
2026.07.16. 16:56

Női kézilabda NB I: a kínai válogatott vendégeként készül az Alba Fehérvár

Kézilabda
2026.07.15. 13:42

Vojvoda Dávid: Valamit biztos jól csináltunk Hanga Ádámmal

Kosárlabda
2026.07.07. 12:28

Videó: Hanga és Vojvoda is elköszönt a válogatottól

Kosárlabda
2026.07.07. 00:44