Kosárlabda: halálos baleset - börtön vár a kaposvári edzőre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.20. 14:55
Két év négy hónap fogházbüntetésre ítélte a kaposvári bíróság Fekete Ádámot, a Kaposvári Kosárlabda Klub edzőjét – számolt be róla a sonline.hu

Amint arról beszámoltunk, a kaposvári vezetőedző tavaly júliusban, Várda és Juta között karambolozott, s a balesetben a vétlen autó utasa meghalt, a sofőrje pedig maradandó sérüléseket szenvedett, csakúgy, mint az edző kocsijában utazó egyik gyermek. Amint arról beszámoltunk, a kaposvári vezetőedző tavaly júliusban, Várda és Juta között karambolozott, s a balesetben a vétlen autó utasa meghalt, a sofőrje pedig maradandó sérüléseket szenvedett, csakúgy, mint az edző kocsijában utazó egyik gyermek.

A megyei oldal azt írja, az ügyben a bíróság több szakértőt is meghallgatott, és úgy döntött, az edző felelős a történtekért, akit így két év négy hónap fogházbüntetésre ítélt, valamint három és fél esztendőre eltiltott a járművezetéstől.

Az elsőfokú döntést az ügyész tudomásul vette, Fekete Ádám és védője enyhítésért fellebbezett, a per a Kaposvári Törvényszéken folytatódik.

A Nemzeti Sport megtudta: a kaposvári klub mindaddig foglalkoztatja a szakembert, ameddig a munkáját el tudja látni.

Jogerős ítélet esetén a fogházbüntetés felének letöltése után kezdeményezhető a szabadlábra helyezés.

Legfrissebb hírek

Németország Törökországgal mérkőzik meg a férfi kosárlabda Eb döntőjében

Kosárlabda
2025.09.12. 21:49

A magyar válogatott kiesett a 3x3-as kosár Eb-ről

Kosárlabda
2025.09.06. 16:51

Vereséggel kezdett a férfiválogatott a 3x3-as kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 13:23

Férfi kosárlabda Eb: Izraellel játszanak a címvédő spanyolokat kiejtő görögök

Kosárlabda
2025.09.05. 11:20

A németek és a szerbek is magabiztos sikerrel maradtak hibátlanok a férfi kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.08.29. 23:10

Ki állítja meg Szerbiát a férfi kosárlabda Európa-bajnokságon?

Kosárlabda
2025.08.27. 06:40

Visszavonult az ötszörös All Star-játékos, John Wall

Amerikai sportok
2025.08.19. 20:36

„Mintha szükségtelen lettem volna...” – Hanga Ádám a kosárlabda-válogatottról

Kosárlabda
2025.08.14. 21:40
Ezek is érdekelhetik