Férfi kosár: nem fogadták el Ivkovics lemondását Szolnokon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.30. 15:51
null
Ivkovics marad a Szolnok vezetőedzője (Fotó: Koncz György, archív)
A szakmai stábbal értékelte a klubvezetés a Szolnoki Olaj férfi kosárlabdacsapatának eredményeit, miután a piros-feketék tegnap vereséggel búcsúztak az évtől. Sztojan Ivkovics, a klub szakmai igazgatója és vezetőedzője a megbeszélésen jelezte, minden felelősséget vállal, és azt is felajánlotta, ha elégedetlenek a teljesítményével, a klub és a szolnoki kosárlabda érdekében hátraléphet. A vezetőség azonban elutasította ezt az alternatívát, „a csapatnak és edzőjének együtt kell megharcolni a sikerért, a Bajnokok Ligája és a hazai bajnoki mérkőzések közepette egy edzőváltásnak nincs realitása” – áll a klub szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

A klubvezetés álláspontja szerint: „Továbbra is hiszünk Sztojan kvalitásaiban, az egyik legfelkészültebb és legelhivatottabb szakembernek tartjuk, akinek irányítása alatt a magyar férfi kosárlabda-válogatott is hatalmas sikert ért el, hiszen 1999 óta először kijutott az Európa-bajnokságra. Minden klub életében vannak hullámvölgyek, és azt várjuk, hogy ebből a gödörből Sztojan vezesse ki a csapatunkat – tudjuk, hogy képes rá. Akkor is nehéz helyzetben volt az Olaj, amikor elvállalta a vezetőedzői pozíciót, de bizonyította: ki tudja mozdítani a játékosokat a holtpontról.”

Az egyeztetések során ugyanakkor megállapították azt is: mivel 18 év „kihagyás” után a kosárlabda-válogatott éppen a következő évad kezdete előtt szerepel a kontinensviadalon, a következő szezonban már nem lehet összeegyeztetni a nemzetközi szintű klubcsapat és a válogatott szakmai munkájának irányítását, még akkor sem, ha a Szolnok adja a válogatott gerincét. A horvát Luksa Andric érkezése után a közeljövőben további változások várhatóak a játékoskeretben is.

A Szolnok 11 mérkőzés után hat győzelemmel és öt vereséggel áll a magyar bajnokságban, míg a BL csoportkörében 10 forduló során egy sikert könyvelhetett el az Ivkovics-csapat.

Legfrissebb hírek

A Szolnok szoros mérkőzésen fektette két vállra a Falcót

Kosárlabda
2025.12.20. 18:32

Háromszori hosszabbítás után nyert a Barcelona a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.12.19. 23:40

Vedran Bosnic: Megleptük a mezőnyt

Kosárlabda
2025.12.18. 08:47

A Triestével csatázik a Szolnok a férfi kosárlabda BL rájátszásában

Kosárlabda
2025.12.17. 21:30

Sorozatban negyedszer nyert a Real Madrid és a Valencia a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.12.11. 23:46

Egy ponttal nyert idegenben a Körmend és a Pécs is

Kosárlabda
2025.12.11. 21:26

Férfi kosár Ek: vereséggel kezdett a Falco a második körben

Kosárlabda
2025.12.10. 22:38

Férfi kosárlabda BL: kikapott a Szolnok Rigában, nem dőlt el a továbbjutás

Kosárlabda
2025.12.10. 20:35
Ezek is érdekelhetik