Férfi kosár: Ivkovics az Eb-n sem számít Lóránt Péterre

MTI MTIMTI MTI
2017.03.27. 22:30
Nem számít Lóránt Péterre a szeptemberi férfi kosárlabda Európa-bajnokságon Sztojan Ivkovics szövetségi kapitány.

A szakvezető az M1 Sporthétfő című műsorában kifejtette, elsősorban azokra épít, akik kezdettől fogva rendelkezésre álltak és kijuttatták a csapatot az Eb-re.

Az NB I-ben alapszakaszgyőztes Alba Fehérvárt erősítő Lóránt – aki 13.8 pontos átlaggal büszkélkedhet a szezonban – korábban úgy nyilatkozott, nincs jóban a kapitánnyal, aki nem kereste az utóbbi években. Hozzátette, van benne emiatt némi szívfájdalom, mivel 13 éves kora óta válogatott játékos, ezalatt pedig csak egy szövetségi kapitány nem hívta be őt.

Reakciójában Ivkovics közölte: négy éve a válogatott az utolsó kalapban volt a sorsolásnál, néhányan – köztük Lóránt – akkor nem vállalták a szereplést.

„Azóta a meglévőkkel készülünk, tavaly a nyári program előtt nem küldtünk meghívókat, de valaki bejelentkezett, valaki nem. Most már nem beszélünk azokról, akik nincsenek, három nyugodt hónap kell a felkészüléshez, a srácok rászolgáltak a tiszteletre” – jelentette ki Ivkovics, aki hozzátette, szeptemberben új ciklus kezdődik, és ha marad a posztján, akkor újra hív mindenkit, köztük Lórántot is.

A magyarokkal azonos csoportba került, címvédő spanyolokról a kapitány azt mondta, talán Hangát leszámítva ez nem a magyarok szintje, mint ahogy a horvátok se, sőt, Montenegrónak is van NBA-játékosa. Az Eb-felkészülés június 15-én kezdődik, utána öt tornán vesz részt az együttes, remélhetőleg egy addigra honosított irányítóval.

Az NB I vasárnap zárult alapszakaszáról Ivkovics úgy vélekedett, izgalmas meccsek voltak és jönnek, az Alba mellett a Körmend és a Szolnok a favorit, de a Szombathely és a ZTE is okozhat meglepetést.

A magyar férfi válogatott 1999 után léphet pályára ismét Eb-n, mivel a selejtezőben veretlenül megnyerte csoportját. Sztojan Ivkovics csapata a spanyolok mellett a házigazda Romániával, továbbá Csehországgal, Horvátországgal és Montenegróval csap össze a kolozsvári Polyvalent Csarnokban. A 40. Eb augusztus 31-től szeptember 17-ig tart, a csoportküzdelmeknek Kolozsvár mellett Helsinki, Tel-Aviv és Isztambul ad otthont, a kieséses szakaszra utóbbi városban kerül sor.

Legfrissebb hírek

Wittmann Krisztián 99 százalékig biztos benne, hogy ez lesz az utolsó évada

Kosárlabda
2026.08.08. 10:25

Maronka és Flasár kikerült a vb-selejtezős keretből

Kosárlabda
2026.08.06. 13:10

Félénkebbek, de hódítani akarnak – férfi kosár NB I

Kosárlabda
2026.08.04. 13:14

 A címvédő már kész van, de nincs mindenki ilyen jó helyzetben

Kosárlabda
2026.08.03. 14:05

Maronka Zsombor a következő idényben is Hamburgban kosarazik – hivatalos

Kosárlabda
2026.07.16. 16:56

Férfi kosárlabda vb-selejtező: keretet hirdetett a magyar válogatott szövetségi kapitánya

Kosárlabda
2026.07.16. 11:20

Ismét Szlovéniában edzősködik a magyar férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya

Kosárlabda
2026.07.09. 16:34

Somogyi Ádám: Mindenkinek joga van álmodozni!

Kosárlabda
2026.07.09. 09:32