Férfi kosár: marad a kapitány, nagy visszatérő Szolnokon

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.05.22. 16:24
További két évig a Szolnoki Olajban kosárlabdázik a csapatkapitány Vojvoda Dávid. A tavalyi bajnok – amely idén a negyeddöntőig jutott – hétfői tájékoztatása szerint a következő két szezonra visszatér a korábbi közönségkedvenc, a szerb Sztrahinja Milosevics is.

Tóth Ádám is marad Szolnokon, Sztrahinja Milosevicset pedig vissza tudjuk szerezni a spanyol ligából – mondta Tóth Zoltán ügyvezető, hozzátéve, hogy még négy külföldi játékost terveznek leigazolni. Emellett több edzővel is tárgyalnak, akik képesek lehetnek nemzetközi szinten is eredményt elérni.

„Az a célunk, hogy jövőre egy erős, nemzetközi szinten is megmérethető csapat álljon össze, visszahódítsuk a bajnoki címet, és kiharcoljuk a hetedik kupagyőzelmet" – összegzett az ügyvezető.

Az elmúlt idényre visszatekintve Tóth Zoltán úgy fogalmazott, nem lehetnek minden évben a csúcson, és óriási eredmény, hogy a Magyar Kupában egy labdán múlt, hogy csak ezüstérmet szereztek.

Közölte, a bajnokságban és a nemzetközi kupában elért eredményekkel nem lehetnek elégedettek.

Még az olyan tapasztalt, nagy tudású edzők, mint Sztojan Ivkovics és Pór Péter sem képesek egyszerre két lovat megülni – mondta arra utalva, hogy a sikeres Európa-bajnoki selejtező után az ősz igen nehézkes lett a Szolnok számára, mivel a válogatott gerincét adó játékosoknak és az edzői stábnak nem volt elég ideje arra, hogy újabb motivációt szerezzen. Ezenkívül állítása szerint a külföldi játékosok kiválasztásában sem volt szerencséjük.

„Sztojantól és Pór Petitől barátsággal váltunk el, és nagyon fogunk szorítani értük, hogy a szeptemberi Eb-n jó eredményt érjenek el, a csoportból továbbjusson a magyar csapat" – tette hozzá.

Az ügyvezető kitért arra, hogy a klub régi játékosa, a négyszeres bajnok és 98-szoros válogatott Báder Márton szakmai igazgatóként a játékosok és az edzők kiválasztásában is részt vesz a jövőben.

Legfrissebb hírek

A Szolnok szoros mérkőzésen fektette két vállra a Falcót

Kosárlabda
15 órája

Vedran Bosnic: Megleptük a mezőnyt

Kosárlabda
2025.12.18. 08:47

Férfi kosárlabda BL: kikapott a Szolnok Rigában, nem dőlt el a továbbjutás

Kosárlabda
2025.12.10. 20:35

Férfi kosárlabda-vb-selejtező: Vojvoda nem játszhat Belgiumban

Kosárlabda
2025.11.29. 16:41

Vedran Bosnic: Megdolgoztunk azért, hogy itt tartunk

Kosárlabda
2025.11.22. 08:29

Sopronban is nyert a címvédő Szolnok a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.11.08. 20:35

Férfi kosárlabda NB I: a Szolnok simán megverte a Szegedet

Kosárlabda
2025.10.11. 20:08

Laza sikerrel nyitott a kosárlabdabajnok Szolnok

Kosárlabda
2025.08.28. 21:13
Ezek is érdekelhetik