NBA: Chris Pault elcserélte az LA Clippers

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.28. 18:10
Az észak-amerikai profi kosárligában (NBA) szereplő Los Angeles Clippers a Houston Rockets-hez cserélte legnagyobb sztárját, Chris Pault – írja a Vertical.

A liga egyik legjobb irányítójának napokon belül lejárt volna a szerződése, és az amerikai lap forrásai szerint Paul már közölte is a Clippers vezetőségével, hogy nem hosszabbít – a Los Angeles-iek így inkább értékké tették a 32 éves játékost.


Houstonból Patrick Beverley, Lou Williams, Sam Dekker, illetve egy 2018-as első körös draftcetli érkezett cserébe a kaliforniai együtteshez.

 

A kilencszeres all-star játékos 2011-ben került LA-be, remek statisztikája ellenére egyszer sem jutott klubjával a bajnoki cím közelébe – Paul a Clippersnél töltött 6 szezonjában 18.8 pontot és 9.8 gólpasszt átlagolt, valamint mindegyik idényben beválasztották az év legjobban védekező csapatába.

Legfrissebb hírek

Meglepetés Memphisben, meglepően simán kapott ki a Grizzliestől a Timberwolves

Amerikai sportok
3 órája

Főcsoportelsők fekete napja az NBA-ben: az Oklahoma és a Detroit is kikapott saját közönsége előtt

Amerikai sportok
2026.01.24. 08:50

Hiába ért el dupla duplát Doncic, a Clippers nyerte a Los Angeles-i rangadót – videó

Amerikai sportok
2026.01.23. 09:51

Doncic tripla duplát gyártott, majdnem James is, a Lakers fordított Denverben

Amerikai sportok
2026.01.21. 08:07

NBA: Kevin Durant 39 ponttal vezette győzelemre a Houstont

Amerikai sportok
2026.01.17. 11:06

Hiába Sensabaugh 43 pontja, kikapott Chicagóban a Jazz

Amerikai sportok
2026.01.15. 09:54

Ötvenöt (!) pontot számolt rá a Jazzre a Hornets a „roncsderbin”, nyert a ligautolsó Pacers is

Amerikai sportok
2026.01.11. 08:38

NBA: Adetokunbóék legyőzték a Lakerst; 21 pontos hátrányból állt fel a Thunder

Amerikai sportok
2026.01.10. 08:47
Ezek is érdekelhetik