Kosárlabda: Dzunics marad a vezetőedző az Albánál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.07. 17:58
Az Alba Fehérvár kosárlabdacsapata bejelentette, hogy a 2017–2018-as szezonban is Dzunics Braniszlav lesz az együttes vezetőedzője – adta hírül az albakosar.hu.

Az előző évadban az Alba minden hazai versenyt megnyert, amelyben elindult.

„Örülök, hogy sikerült megállapodnunk – mondta Dzunics. – Kétezer-tizenöt nyarán tértem vissza Paksról Fehérvárra, tavaly a bajnokságban ezüstérmet szereztünk, idén viszont mindent sikerült megnyernünk. Fontos, hogy folytatjuk a közös munkát. Sikeres szezont zártunk június derekán, és bízom abban, hogy a későbbiekben is hasonlóan eredményesek leszünk. Tavaly az Európa-kupában indultunk és bizonyítottunk, ezúttal a Bajnokok Ligájában szerepelünk, ami új kihívást jelent, szeretnénk ott is eredményesek lenni. Bár az ellenfeleket és a sorsolást nem ismerjük, a maximumot igyekszünk kihozni magunkból. A csapat magyar magja kialakult, ez lényeges, nagyon remélem, hogy a külföldiek kiválasztása ugyanolyan jól sikerül, mint múlt nyáron. Nem szeretnék ígérgetni a következő idény kapcsán, de mindent meg fogunk tenni a sikeres szereplés érdekében.”

Legfrissebb hírek

„Székesfehérvár az én városom!” – interjú Szuzana Lazoviccsal

Képes Sport
2026.02.02. 07:52

Férfi kosár NB I: kiütéses Alba-siker a Szeged ellen

Kosárlabda
2026.01.30. 20:22

Női kézi NB I: a NEKA ellen folytatta hibátlan menetelését a Győr

Kézilabda
2026.01.30. 18:57

Férfi kosárlabda NB I: hosszabbításos Alba-győzelem Kaposváron

Kosárlabda
2026.01.25. 21:02

Női kézilabda NB I: tartalékosan nyert az FTC, ismét ikszelt Fehérváron az Esztergom

Kézilabda
2026.01.21. 20:19

Férfi kosár NB I: fölényes Olaj- és Falco-siker, az Alba simán kikapott Debrecenben

Kosárlabda
2026.01.03. 20:08

Férfi kosárlabda MK: Szolnok–Alba a legjobb nyolc között

Kosárlabda
2025.12.30. 20:11

32 gólt lőtt, magabiztosan nyert a Győr a Vasas otthonában

Kézilabda
2025.12.29. 19:38
Ezek is érdekelhetik