Férfi kosár: verekedésbe keveredett az Eb egyik magyar hőse

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.21. 15:18
Verekedésbe keveredett a székesfehérvári Lecsófőző Vigasságon Keller Ákos, a magyar kosárlabda-válogatottal az Európa-bajnokságot is megjáró játékos – adta hírül a Blikk.

A 28 éves Keller Ákos a lapnak elmondta, barátaival a fesztiválon épp lecsót főztek, a hangulat kiváló volt, amikor egy részeg férfi egy másik társasággal megjelent, és beléjük kötött.Keller Ákos a lapnak elmondta, barátaival a fesztiválon épp lecsót főztek, a hangulat kiváló volt, amikor egy részeg férfi egy másik társasággal megjelent, és beléjük kötött.

„Semmiféle előzménye sem volt az incidensnek, valamit beszólt a srác, látszott, hogy erősen ittas volt, a mi társaságunkból pedig szintén nem volt szomjas, aki visszaszólt neki. Ebből alakult ki lökdösődés” – idézi a Blikk a kosarast.

„A dulakodásban felborult a bogrács, kiömlött az összes lecsó. Én nem csináltam semmit azon kívül, hogy próbáltam csitítani a kedélyeket, és szóltam a kötekedő férfi haverjainak, hogy vigyék el a barátjukat. Ezt végül meg is tették, csak sajnos ezzel még nem lett vége a sztorinak.”

„Egyszer csak újra megjelent, és a semmiből megint levert egyet valakinek. A lecsófőzés közben hárman sérültek meg a társaságunkból, két embernek felrepedt a szemöldöke, egynek pedig az arca. Én nem sérültem meg. A konfliktust magunk között sikerült elrendezni, a rendőrség segítségére nem volt szükség, nem lett belőle ügy.”

Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda Eb: Görögország a bronzérmes

Kosárlabda
2 órája

Németország Törökországgal mérkőzik meg a férfi kosárlabda Eb döntőjében

Kosárlabda
2025.09.12. 21:49

Férfi kosár Eb: elképesztő, félpályán túli dobás adott erőt a németeknek, hogy ellensúlyozzák Doncic 39 pontját

Kosárlabda
2025.09.10. 22:10

A törököket a görögök követték a férfi kosárlabda Eb elődöntőjébe

Kosárlabda
2025.09.09. 22:30

Férfi kosár Eb: bombameglepetést okozva búcsúztatták az olimpiai ezüstérmest a grúzok

Kosárlabda
2025.09.07. 19:36

Férfi kosárlabda Eb: Izraellel játszanak a címvédő spanyolokat kiejtő görögök

Kosárlabda
2025.09.05. 11:20

Férfi kosár Eb: kiesett a címvédő Spanyolország; Doncic 37 ponttal vezette fontos győzelemre Szlovéniát

Kosárlabda
2025.09.04. 23:01

Férfi kosár Eb: a törökök nagy csatában legyőzték Jokicsékat, ők maradtak hibátlanok, no meg a németek

Kosárlabda
2025.09.03. 22:10
Ezek is érdekelhetik