Kosárlabda: az Eb-győzelem nem hatotta meg, ettől elsírta magát

TŐKE JÁNOSTŐKE JÁNOS
2017.09.20. 12:17
A vasárnap Isztambulban véget érő kosárlabda Európa-bajnokság legjobb játékosa, a szlovén Goran Dragic a díjátadón örömkönnyek nélkül vette át az aranyérmet, azonban néhány nappal a kontinensbajnokság vége után már ő sem tudott uralkodni az érzelmein. 

A Miami Heat játékmesterét Biserka Petrovic, a legendás Drazen Petrovic – aki mindössze 28 esztendősen, pályája csúcsán egy közlekedési balesetben vesztette életét – édesanyjának a gesztusa annyira meghatotta, hogy Ljubljanában a televíziós kamerák előtt elsírta magát.Biserka Petrovic, a legendás Drazen Petrovic – aki mindössze 28 esztendősen, pályája csúcsán egy közlekedési balesetben vesztette életét – édesanyjának a gesztusa annyira meghatotta, hogy Ljubljanában a televíziós kamerák előtt elsírta magát.

Biserka ugyanis arra kérte a Planet Tv újságíróit, adják át az irányítónak fia 3-as számú mezét, amelyet a New Jersey Netsben viselt.

Dragic a szlovén válogatottban szintén a hármas számú mezben játszott, s a felvételen is jól látszik, hogy mennyire meghatódott, mikor az újságíró közölte vele Biserka kérését.

„Ez életem egyik legszebb ajándéka. Mindannyian tudjuk, mit tett le az asztalra Drazen a jugoszláv és a világ kosárlabdájában. Nekem ő volt a példaképem. Megtisztelésnek éreztem, hogy a hármas számú mez lehetett az enyém. Isten nyugosztalja” – mondta Dragic, aki a szerbek elleni döntőben 36 pontig jutott, így a finálé legjobb játékosa volt.

A szlovén játékos még egyszer megerősítette, a jövőben nem kíván a válogatottban pályára lépni.

Legfrissebb hírek

Videó: azt hitte, gólt lőtt, majd ünneplés közben beleesett az alagútba a brazil játékos

Minden más foci
2026.08.09. 13:23

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

Az U20-as Eb-győzelem hőse: Torma Luca három ötméterest is hárított a döntőben – videó

Vízilabda
2026.08.08. 10:26

Messi két góllal segítette győzelemhez az Inter Miamit a Ligák Kupájában

Minden más foci
2026.08.06. 08:28

Videó: az FTC és a Paks is négygólos döntetlent játszott, de utóbbinak ez nem ért továbbjutást

Európa-liga
2026.07.30. 21:23

Így lett világbajnok a magyar női kardválogatott – videó

Egyéb egyéni
2026.07.29. 14:01

A Brentford bemutatta a Kingsman című film ihlette új mezét – videó

Angol labdarúgás
2026.07.28. 17:39

Pedri és édesapja folytatta a megható hagyományt – videó

Foci vb 2026
2026.07.20. 18:00