Férfi kosár Ek: az Alba Fehérvár célja a továbbjutás a csoportkörből

Vágólapra másolva!
2017.10.16. 13:15
A bajnok és kupagyőztes Alba Fehérvár szeretne továbbjutni a kosárlabda Európa-kupa csoportköréből, amelynek első találkozóját szerdán vívják hazai pályán.  

Balássi Imre klubelnök a klub hétfői beharangozó sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a Bajnokok Ligája-szereplésüket emelt fővel fejezték be. Megjegyezte, hogy óriási esélyük nyílt a csoportkörre, de az őket felülmúló török csapat csak játékosokra kétmillió eurót költ, miközben a Fehérvárnak az összköltségvetése nem éri el ezt az összeget.Balássi Imre klubelnök a klub hétfői beharangozó sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a Bajnokok Ligája-szereplésüket emelt fővel fejezték be. Megjegyezte, hogy óriási esélyük nyílt a csoportkörre, de az őket felülmúló török csapat csak játékosokra kétmillió eurót költ, miközben a Fehérvárnak az összköltségvetése nem éri el ezt az összeget.

A klubvezető az Európa-kupával kapcsolatban megjegyezte, hogy a tavalyi évhez hasonlóan szeretnének továbbjutni az F-csoportból, ahol belga, izraeli és fehérorosz ellenfél vár rájuk.

Simon Balázs ügyvezető közölte, hogy a belga Charleroi-ban székelő Proximus Spirou Basket a legpatinásabb ellenfelük, tavaly a BL-ben szerepelt. A fehérorosz Minszk is régóta a nemzetközi körforgás résztvevője, míg az izraeli Bnei Herclija tavaly Európa-kupa induló volt – tette hozzá.

Úgy vélte, kemény összecsapások várnak rájuk, de a sérült kosárlabdázók felépülésével, teljes kerettel továbbjuthatnak. Kérdésre elmondta, hogy az amerikai Trevis Simpson a héten kezdi az edzéseket, szerdán biztosan nem játszik, de a hétvégén beöltözhet. A szintén amerikai DJ Fenner bordája megrepedt és négy hét szünet vár rá.

Megemlítette, hogy az első három találkozót hazai pályán vívják, az elsőt szerdán az izraeliek ellen.

Lóránt Péter csapatkapitány szerint elsőre a fehéroroszok és belgák tűnnek erősnek a csoportban. Sérülésével kapcsolatban elmondta, hogy jól halad térdműtét utáni rehabilitációja, talán két hét múlva pályára léphet.

Az Alba Fehérvár a BL-selejtező 2. fordulójában az észt Kalev Tallinnt búcsúztatta, majd a 3. fordulóban a török Pinar Karsiyaka Izmir verte ki a székesfehérváriakat 171–164-es összesítéssel. Az Alba így az Európa-kupában folytatja szereplését, ahol rajta kívül a Szolnok, a Falco és a Körmend is szerepel.

Legfrissebb hírek

Az Esztergom óriási izgalmak után jutott tovább a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
16 órája

A Falco 20 ponttal nyert az Alba Fehérvár ellen a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
17 órája

NBA: januárban kezdődik a csapattoborzó az új európai ligába

Kosárlabda
2025.12.22. 21:13

Háromszori hosszabbítás után nyert a Barcelona a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.12.19. 23:40

Férfi kosár NB I: magabiztos második félidejének köszönhetően zsinórban negyedszer nyert az Alba

Kosárlabda
2025.12.19. 19:52

A Triestével csatázik a Szolnok a férfi kosárlabda BL rájátszásában

Kosárlabda
2025.12.17. 21:30

Sorozatban negyedszer nyert a Real Madrid és a Valencia a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.12.11. 23:46

Egy ponttal nyert idegenben a Körmend és a Pécs is

Kosárlabda
2025.12.11. 21:26
Ezek is érdekelhetik