Kép: a levegőben érte baleset az NBA-csapat repülőgépét

Vágólapra másolva!
2017.10.28. 12:50
Szerencsés kimenetelű, de ijesztő incidens részese volt az Oklahoma City Thunder kosárlabdacsapata. A sztárokkal teletűzdelt gárda a Minnesota Timberwolvestól elszenvedett vereség után éppen Chicagóba repült, amikor 9 ezer méter feletti magasságban valami Russell Westbrookék gépének ütközött, és „apró” nyomot hagyott a Boeing 757-20 típusú repülőgép orrán. A légijármű biztonságosan földet ért, személyi sérülés szerencsére nem történt.

Amint a képeken is látható, a repülőgép orra teljesen benyomódott. Azonban azt, hogy mitől, senki sem tudja.a repülőgép orra teljesen benyomódott. Azonban azt, hogy mitől, senki sem tudja.


„Milyen állat/tárgy repül olyan magasan, mint egy repülőgép, és okoz ilyen sérülést?”
– kérdezte zaklatottan a Twitteren a landolás után Álex Abrines, a csapat spanyol játékosa.

Az OKC egyik legnagyobb sztárja, Carmelo Anthony is reagált – ő sem értette, mivel ütközhettek. A gárda új-zélandi centere, Steven Adams azt írta, finoman szólva is kemény utuk volt.

 




 

 

Legfrissebb hírek

NBA: 49 pontos karriercsúcsot dobott az 1/1-es újonc Cooper Flagg, de a győzelemhez ez sem volt elég

Amerikai sportok
2026.01.30. 08:25

Kiderült, mi okozhatta a PAOK-szurkolók romániai tragédiáját

Európa-liga
2026.01.28. 16:32

Denverben is nyert a keleti első Detroit Pistons – videók

Amerikai sportok
2026.01.28. 09:14

Már nincs ágyhoz kötve Michael Schumacher – sajtóhír

F1
2026.01.27. 11:07

Főcsoportelsők fekete napja az NBA-ben: az Oklahoma és a Detroit is kikapott saját közönsége előtt

Amerikai sportok
2026.01.24. 08:50

NBA: Gilgeous-Alexander 40 pontot dobott, szürreális este New Yorkban

Amerikai sportok
2026.01.22. 07:01

Síeléskor érdemes észben tartani a lavinaveszélyt

Csupasport
2026.01.20. 16:57

NBA: az Oklahoma nagyon megverte a Clevelandet, a Detroit nagy csatában húzta be a keleti rangadót

Amerikai sportok
2026.01.20. 08:04
Ezek is érdekelhetik