Női kosár: a Győrben folytatja a WNBA-asszisztkirálynő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.11. 16:26
null
Danielle Robinson (fent) az USK Praha mezében 2015-ben (Fotó: AFP)
Danielle Robinson a CMB Cargo-Uni Győr női kosárlabdacsapatában folytatja a pályafutását. A 28 éves amerikai irányító nyert már Euroligát, az észak-amerikai profi ligában (WNBA) 2013-ban ő osztotta ki átlagban a legtöbb gólpasszt, 2013 és 2015 között sorozatban háromszor választották be az All Star-csapatokba. Egy korábbi helyi újságcikkben a WNBA leggyorsabb játékosaként írtak róla.

„Könnyítette a helyzetünket, hogy volt még a keretben egy Európán kívüli helyünk – beszélt az új igazolásukról Fűzy András, a győri klub társadalmi elnöke. – Már decemberben elkezdtük nézni a játékospiacot, több jelöltünk is volt, végül Robinsonra esett a választásunk, hiszen rutinos kosaras, eddigi pályafutása során komoly sikereket ért el, elég csak a három évvel ezelőtti Euroliga-győzelemre gondolni, de emellett universiadét nyert az amerikai válogatottal, háromszor is bekerült a WNBA All Star-csapatába, és az amerikai női profi bajnokságban az egyik évben ő adta a legtöbb asszisztot. A legutóbbi szezonban a Phoenix Mercury első számú irányítója volt, olyan társakat szolgált ki, mint a világ egyik legjobbja, Diana Taurasi vagy a jelenleg Sopronban játszó, már magyar állampolgársággal rendelkező Turner Yvonne. Robinson egyébként ismerős lehet szurkolóink számára, hiszen két török csapattal, a Tarsusszal és a Mersinnel már játszott ellenünk. Natália Hejková a prágaiaknál volt az edzője, s rendkívül jó véleménnyel volt róla.”

Legfrissebb hírek

Kanadai kosarassal erősített a Sopron

Kosárlabda
2025.09.10. 14:50

Női kosárlabda: a döntőket célozza meg az új idényben a Pécs

Kosárlabda
2025.08.22. 15:26

Női kosár NB I: fiatal csapattal, légiós nélkül vág neki az idénynek a Vasas

Kosárlabda
2025.08.21. 09:48

Juhász Dorkának kihívásra volt szüksége a Schio után

Kosárlabda
2025.08.15. 16:38

Kifizetődött a Toman testvérek munkája – veretlenül jutott vissza az A-divízióba a magyar csapat

Kosárlabda
2025.08.14. 09:06

Fiatal szlovén centert igazolt a Győr

Kosárlabda
2025.08.13. 09:33

Női kosárlabda NB I: finn válogatott játékost szerződtetett a Győr

Kosárlabda
2025.08.12. 21:02

Sorsoltak a női kosár Ek-ban: jó helyre került a Pécs

Kosárlabda
2025.07.23. 12:03
Ezek is érdekelhetik