Férfi kosár Euroliga: Hanga volt a Podgoricában megégő Barcelona legjobbja

KEZDO5 KEZDO5KEZDO5 KEZDO5
2018.12.06. 21:38
Hanga Ádám ismét a Barcelona legeredményesebbje volt, csapata viszont küzdelmes meccsen fájó vereséget szenvedett a Buducsnoszttól a férfi kosárlabda Bajnokok Ligája csütörtök esti mérkőzésén.

Az alapszakasz első harmadát szépen lehozó Barcelona a múlt heti, Fenerbahce elleni kudarc után mindenképpen javítani próbált a mezőny végén kullogó, ám odahaza a fanatikus szurkolói előtt jó teljesítményre képes Buducsnoszt otthonában.

Az ezúttal is lelkesen játszó, nagyot küzdő montenegróiak szoros csatára tudták késztetni a katalánokat, olyannyira, hogy a végén egy 10–0-s rohammal a maguk javára fordították a meccset, amelynek utolsó pillanatában a Barcelona éppen Hanga Ádám révén egyenlíthetett volna, ám a kitekert helyzetből eleresztett dobás nem ért célba.

A katalánoknál Hanga Ádám ismét a kezdőben kapott helyet és 24 percnyi játéka során a múlt héthez hasonlóan újra csapata legeredményesebbje lett. 12 pontig jutott, leszedett 6 lepattanót, szerzett 3 labdát, adott 1 gólpasszt, beütött és kiharcolt 3-3 faultot, amivel 17-es indexmutatóval zárt, ezzel szintén a Barca legjobbja lett.

FÉRFI EUROLIGA
Buducsnoszt (montenegrói)–Barcelona (spanyol) 67–64 (14–15, 17–18, 15–13, 21–18)

 

Legfrissebb hírek

Hazája harmadosztályában köthet ki az Euroliga tavalyi ezüstérmese

Kosárlabda
2026.09.01. 14:14

Férfi kosárlabda vb-selejtező: Pongó helyett Cseh került be a szlovénok elleni keretbe

Kosárlabda
2026.08.29. 09:15

Új úton a szegedi kosarasok

Kosárlabda
2026.08.27. 14:05

A magyar kosárválogatott tudja, mi a tét, de nem akar magára terhet rakni a vb-selejtezőn

Kosárlabda
2026.08.27. 10:24

Wittmann Krisztián 99 százalékig biztos benne, hogy ez lesz az utolsó évada

Kosárlabda
2026.08.08. 10:25

Félénkebbek, de hódítani akarnak – férfi kosár NB I

Kosárlabda
2026.08.04. 13:14

 A címvédő már kész van, de nincs mindenki ilyen jó helyzetben

Kosárlabda
2026.08.03. 14:05

Maronka Zsombor a következő idényben is Hamburgban kosarazik – hivatalos

Kosárlabda
2026.07.16. 16:56