Női kosár: visszatér Sopronba a világbajnok amerikai klasszis

Vágólapra másolva!
2019.12.24. 07:41
null
A Sopron Basket honlapja ezzel a képpel üdvözölte a visszatérő amerikai klasszist (Fotó: wb-sopron.com)
A Sopron női kosárlabdacsapata a hivatalos honlapján közölte, hogy a tavaszi szezon végéig visszatér az együtteshez az amerikai Candice Dupree.

 

„A mai napon a szezon végéig szóló szerződést írt alá klubunkkal a tavalyi esztendő során megannyi emlékezetes pillanattal szolgáló Candice Dupree. Az amerikai klasszis december 27-én érkezik Sopronba” – írja hétfői esti hírében a Sopron Basket hivatalos honlapja.

A 188 centiméter magas, kétszeres világbajnok, WNBA-bajnok Dupree a 2018–2019-es idényben játszott már Sopronban. A legutóbbi idényben az Euroligában 18 mérkőzésen átlagban 34.5 percet töltött a pályán, 13.7 pont, 6.3 lepattanó és 1.4 gólpassz volt az átlaga. A 35 éves bedobó ezt követően nyáron a WNBA-ben, az Indiana Feverben játszott, 30.7 perc, 11.6 pont, 5 lepattanó és 2.5 gólpassz volt az átlaga 34 alapszakasz-mérkőzésen.

 

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: Ocsenás Móna új fejezetet nyitott a karrierjében Sopronban

Utánpótlássport
2025.09.10. 19:29

Kanadai kosarassal erősített a Sopron

Kosárlabda
2025.09.10. 14:50

Női kosárlabda: a döntőket célozza meg az új idényben a Pécs

Kosárlabda
2025.08.22. 15:26

Női kosár NB I: fiatal csapattal, légiós nélkül vág neki az idénynek a Vasas

Kosárlabda
2025.08.21. 09:48

Juhász Dorkának kihívásra volt szüksége a Schio után

Kosárlabda
2025.08.15. 16:38

Kifizetődött a Toman testvérek munkája – veretlenül jutott vissza az A-divízióba a magyar csapat

Kosárlabda
2025.08.14. 09:06

Fiatal szlovén centert igazolt a Győr

Kosárlabda
2025.08.13. 09:33

Női kosárlabda NB I: finn válogatott játékost szerződtetett a Győr

Kosárlabda
2025.08.12. 21:02
Ezek is érdekelhetik