Női kosár NB I: az Amerikából hazatérő Aho Nina Miskolcon

2020.05.26. 18:35
null
Aho Nina a DVTK-ban folytatja (Fotó: dvtk.eu)
Hazatért Magyarországra az elmúlt években az amerikai Duquesne Egyetemen játszó Aho Nina, aki a DVTK női csapatával kötött szerződést. 

 

A sokszoros utánpótlás-válogatott Aho Nina az elmúlt három évben Pittsburghben tanult és kosárlabdázott, tanulmányai befejeztével pedig a hazatérés mellett döntött. A Csata DSE és a Vasas Akadémia neveltje a DVTK ajánlatát fogadta el.

„Nina személyében egy sokoldalú, több poszton is bevethető, nagyon jó szellemiségű, felnőttválogatott kerettaggal erősödött csapatunk magja” – nyilatkozta a dvtk.eu-nak Völgyi Péter, az Aluinvent DVTK sportszakmai igazgatója.

„Már nagyon várom, hogy itthon újra belevethessem magam a kosárlabda életbe – árulta el az érintett. – Mindig is csapatjátékos voltam, szeretek a társaimnak segíteni és velük együtt dolgozni a közös célokért. Nagyon örülök, hogy hazatérésem után sikerült szerződést kötni az Aluinvent DVTK csapatával. Várom már a közös munkát és minden erőmmel azon leszek, hogy maximumot nyújtsam minden edzésen és mérkőzésen. Hiányzott már a hazai közönség, és mint tudjuk a diósgyőri szurkolók a legnagyobbak.”

Legfrissebb hírek

Trónfosztás a láthatáron a női kosárlabda NB I-ben?

Kosárlabda
Tegnap, 7:36

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
2026.09.23. 23:46

Lelik Rékának akár ugródeszkának is jó lehet a török kaland

Kosárlabda
2026.09.23. 07:35

WNBA: Juhász Dorkáék kikaptak a New York Libertytől

Kosárlabda
2026.09.19. 08:56

Három helyet javított a világranglistán a női kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
2026.09.17. 15:29

Laczka Miklós: Irreális elvárás, hogy folyamatosan kiemelkedőek legyünk

Kosárlabda
2026.09.16. 11:01

Sorozatban ötödször lett aranyérmes az Egyesült Államok a női kosárlabda-vb-n

Kosárlabda
2026.09.13. 22:12

Új ügyvezetője lett a Diósgyőr FC Kft.-nek

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 14:34