Női kosárlabda: „Meccsről meccsre változnak a játszott perceim”

GY. F.GY. F.
2021.03.09. 09:00
null
Simon Zsófia kiegyensúlyozottan teljesít
A Nemzeti Sportnak adott interjújában a török Nesibe Aydin hátvédje, Simon Zsófia arról beszélt, hogy kiegyensúlyozottan teljesít klubjában, ugyanakkor szót ejtett a nehézségekről is.

– Újoncként stabilan a török bajnoki tabella harmadik helyét foglalja el a klubja. Mindenki boldog és elégedett?
– Abszolút – szögezte le Simon Zsófia,korábbi magyar válogatott kosárlabdázó. – A csapat vezetősége szerint várakozáson felüli a teljesítmény, amit nyújtunk, az edzői stábot ugyanakkor nem érte meglepetésként. Nagyon jó az edzésmunkánk, remekül lett összeállítva a keret. Az alapszakasz első fordulója után egyértelműen inkább az esélyes csapatok közé lehetett sorolni minket.

– Leginkább irányítóként szerepelteti az edzője?
– Az én pozícióm az, amire éppen szükség van. Jelen pillanatban egyik irányítónk sem sérült, az amerikai lány jó formát is mutat, így az utóbbi időben visszakerültem a hátvéd-bedobó posztjára.

– A szombati győztes bajnokin a megszokottnál több játéklehetőséget kapott, tizenhét ponttal be is állította az idénycsúcsát. Jót tett az önbizalmának a mérkőzés?
– Igen, mert az edzéseken is jó formában voltam. Meccsről meccsre változnak a játszott perceim, ahogy a többieknek is. Próbálunk minél szélesebb rotációt alkalmazni, aminek ez a következménye – hol csak tíz, hol húsz-huszonöt perc lehetőséget kapok.

– Összességében elégedett az eddig mutatott teljesítményével?
– Olyan szempontból igen, hogy kiegyensúlyozott vagyok. Ha tíz percet játszom, a mutatók alapján hasznos vagyok a pályán, ezen a téren tehát elégedett lehetek. Persze mindig jó lenne többet szerepelni, de ha az eredményesség azt kívánja meg, akkor kevesebb idő jut, ez van.

– Mi a legnagyobb erőssége csapatának, és mennyivel jár előrébb a Fenerbahce, Galatasaray kettős?
– Sokkal nagyobb a rotációjuk, és a játékosokat nézve is nagy a teljesítménybeli különbség. Nagyon szerencsések voltunk, mert nálunk a koronavírus csak egyszer ütött be keményen, így elég sokat tudtunk együtt edzeni, ami a többi csapathoz képest jelentős előny. Lekopogom, még én sem kaptam el a betegséget.

NEM ÁLLHAT LE

Simon Zsófia arra a kérdésre, hogy mi a helyzet a magyar válogatottal, amelyben legutóbb 2019-ben szerepelt (de a nyári Európa-bajnokságon már nem volt kerettag), részleteket nem kívánt elárulni, de néhány gondolatát megosztotta a Nemzeti Sporttal.

„Nagyon szurkolok a lányoknak! – szögezte le. – A fiatalítási folyamat nem állhat le az előző másfél év miatt, nagyon elhivatottnak kell lenni, és sok türelemre van szükség.”

– Megméretnék magukat az Euroligában a következő idényben?
– A vezetők álmodoznak erről, ehhez meg kell szereznünk a harmadik helyet a bajnoki végelszámolásnál. Az Európa-kupa-szereplés már biztossá vált, és úgy döntöttek az elöljárók, hogy szeretnék megpróbálni az Euroligába kerülést is, amihez minden bizonnyal selejtezőt kell játszanunk. Március huszonnegyedikén a Galatasarayjal vívjuk az utolsó alapszakaszmeccsünket, huszonkilencedikén kezdődik a rájátszás, ami ugyanolyan a szisztémában zajlik, mint a magyar bajnokságé.

– Beszélgetett már a vezetőkkel a folytatásról, a jövőről?
– A vezetőség már jelezte az összes játékosnak, hogy szeretné együtt tartani a csapatot. Nagyon jó az összhang a keretben, ezért is tudunk együttműködni, senkinek sem probléma, hogy egyszer sokat játszik, aztán legközelebb kevésbé. Konkrét ajánlat még nem hangzott el, sok mindentől függ a folytatás. Nem venném biztosra, hogy maradok, de azt sem, hogy nem térek vissza ide – megtanultam életem során, hogy sohase mondjam, soha. Még nincs vége az évadnak, nem szeretnék előre gondolkodni, képlékeny a jövő.

– Hogy érzi magát Törökország hatalmas fővárosában?
– Nagyon jól érzem magam, de a Covid-helyzet nehézzé teszi a dolgom. Augusztus óta nem voltam otthon, azóta eléggé egysíkú az életem: hosszú hónapokon át csak edzés, utána irány haza… Voltak hullámvölgyeim, reméljük, hamarosan jobb lesz a helyzet, hiszen még Ankarát sem tudtam tisztességesen megnézni, nem sikerült megismerkednem a kultúrával. Olyan időszakot élek, amelyben a kosárlabda van a fókuszban!

Legfrissebb hírek

Trónfosztás a láthatáron a női kosárlabda NB I-ben?

Kosárlabda
2026.09.24. 07:36

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
2026.09.23. 23:46

Lelik Rékának akár ugródeszkának is jó lehet a török kaland

Kosárlabda
2026.09.23. 07:35

WNBA: Juhász Dorkáék kikaptak a New York Libertytől

Kosárlabda
2026.09.19. 08:56

Három helyet javított a világranglistán a női kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
2026.09.17. 15:29

Laczka Miklós: Irreális elvárás, hogy folyamatosan kiemelkedőek legyünk

Kosárlabda
2026.09.16. 11:01

Sorozatban ötödször lett aranyérmes az Egyesült Államok a női kosárlabda-vb-n

Kosárlabda
2026.09.13. 22:12

Értékelje a női kosárlabda-válogatott játékosainak világbajnoki teljesítményét!

Kosárlabda
2026.09.11. 08:27