Férfi kosár Euroliga: Hangáék utolsó másodperces duplával döntősök!

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.05.28. 23:05
null
Cory Higgins duplája döntött fél másodperccel a vége előtt (Fotó: FC Barcelona Basket)
Hanga Ádám csapata, a Barcelona 84–82-re legyőzte az olasz Milanót a férfi kosárlabda Euroliga kölni négyes döntőjének pénteki elődöntőjében, ezzel bejutott a vasárnapi fináléba, amelyet a török Anadolu Efesszel vív meg.

 

Hangáék az alapszakaszban otthon (87–71) és idegenben (72–56) is 16 ponttal verték meg az olasz bajnokságban elődöntős, és ott a Venezia ellen összesítésben már 2–0-ra vezető Milanót, de lehetett rá számítani, hogy a kölni final fourban, a két hét múlva esedékes férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjének is otthont adó Lanxess Arénában szorosabb meccset vívnak majd egymással a felek.

A Barcelona az első negyed után három ponttal (27–24), a másodikban pedig már 11 ponttal (51–40) is vezetett, ám az olaszok a harmadik játékrészben alaposan megszórták a katalánokat, és megfordították a meccset, sőt nyolc ponttal megléptek (61–69) – előnyükből a negyed végére négy maradt meg (67–71).

A záró felvonást hamisítatlan final four csata jellemezte, melyet 0.8 másodperccel a játékidő letelte előtt Cory Higgins duplája a Barcelona javára döntött el (84–82)! A katalán gárda 2010 után jutott be ismét az Euroliga döntőjébe – akkor 86–68-ra legyőzte az Olympiakoszt –, ott azonban könnyen lehet, hogy nélkülöznie kell majd egyik legjobbját, a görög válogatott Nik Kalateszt (Nick Calathes), akinek az elődöntő hajrájában megsérült a bokája.

CORY HIGGINS GYŐZTES DUPLÁJA


Hanga Ádám a pályán töltött bő hét és fél perce alatt két pontot dobott.

A Barcelona a vasárnapi döntőben a 2018–2019-es kiírásban döntős Anadolu Efesszel játszik, amelytől az alapszakaszban idegenben (79–86) és otthon (86–88) is kikapott.

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA
NÉGYES DÖNTŐ (KÖLN)
ELŐDÖNTŐ
Barcelona (spanyol)–Milano (olasz) 84–82
(27–24, 24–18, 16–29, 17–11)
CSZKA Moszkva (orosz)–Anadolu Efes (török) 86–89 (15–25, 22–24, 18–22, 31–18)

Legfrissebb hírek

Németország Törökországgal mérkőzik meg a férfi kosárlabda Eb döntőjében

Kosárlabda
2025.09.12. 21:49

„A csapatváltásoknál még a gyerekeinkre is átkot szórtak” – Hanga Ádám és felesége őszintén a nehézségekről

Kosárlabda
2025.09.07. 16:45

A magyar válogatott kiesett a 3x3-as kosár Eb-ről

Kosárlabda
2025.09.06. 16:51

Vereséggel kezdett a férfiválogatott a 3x3-as kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 13:23

Férfi kosárlabda Eb: Izraellel játszanak a címvédő spanyolokat kiejtő görögök

Kosárlabda
2025.09.05. 11:20

A németek és a szerbek is magabiztos sikerrel maradtak hibátlanok a férfi kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.08.29. 23:10

Ki állítja meg Szerbiát a férfi kosárlabda Európa-bajnokságon?

Kosárlabda
2025.08.27. 06:40

Visszavonult az ötszörös All Star-játékos, John Wall

Amerikai sportok
2025.08.19. 20:36
Ezek is érdekelhetik