Férfi kosár: megvan a magyar keret a felkészülési tornára

CS.B. CS.B.CS.B. CS.B.
2021.06.22. 13:22
null
Ivkovics Sztojan kijelölte a magyar válogatott keretét (Fotó: Földi Imre)
A magyar férfi kosárlabda-válogatott június 30-án utazik Japánba, ahol július 7-től felkészülési tornán vesz részt. A kerethirdetés kapcsán a magyar szövetségi kapitány, Ivkovics Sztojan nyilatkozott a BB1.hu-nak.

 

Ivkovics Sztojan beszélt a magyar válogatott programjáról, illetve a keretet érintő változásokról is.

Június 28-tól körülbelül két hetet fogunk eltölteni Japánban, ahol számunkra tökéletesek lesznek a körülmények. Össze leszünk zárva, nagyon régen voltunk már így együtt. Hosszú idő után tudunk újra csak az edzéssel és a kosárlabdával foglalkozni. Kisebb nagyobb változásokkal ez a keret fog nekimenni a világbajnoki selejtezőknek is” – mondta Ivkovics Sztojan, aki a keretváltoztatásról is beszélt.

„Az ukrajnai kerethez képest annyi változás történt, hogy Golomán György utazik velünk, míg Filipovity Márkó jelezte, hogy ki szeretné próbálni magát Amerikában. Ő rászolgált arra a válogatottban, hogy elengedjük. Jeleztük mindenki felé, aki eddig nem volt a nemzeti csapat tagja, hogy az ajtók nyitva állnak mindenki előtt. Felvettük mindenkivel a kapcsolatot, hogy aki nem vett részt az Eb-selejtezőkön, az a kontinensviadalon sem szerepel majd, de a világbajnoki selejtezőre egy új válogatott programot tervezünk. Megkérdeztünk mindenkit, aki korábban lemondta a szereplést, hogy változott-e a helyzet, de senki nem jelentkezett.”

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE:
Pongó Marcell (Crailsheim Merlins), Allen Rosco (Niigata Albirex), Keller Ákos (Falco), Vojvoda Dávid (Alba), Szabó Zsolt (Alba), Fazekas Máté (KTE), Golomán György (Spirou Basket), Ferencz Csaba (Körmend), Horti Bálint (ZTE), Lukács Norbert (Alba), Perl Zoltán (Falco), Eilingsfeld János (Paks), Váradi Benedek (Falco), Benke Szilárd (Falco)

A magyar válogatott mérkőzései, Japán (helyi idő szerint):
július 7., szerda, 19.00: Magyarország–Japán
július 9., péntek, 15.00: Magyarország–Finnország
július 11., vasárnap, 18.00: Belgium–Magyarország

Legfrissebb hírek

„Tudom, hol a helyem” – a 18 éves Lukácsi Gábor is a kosárlabda-válogatottal készül

Kosárlabda
6 órája

Wittmann Krisztián 99 százalékig biztos benne, hogy ez lesz az utolsó évada

Kosárlabda
2026.08.08. 10:25

Maronka és Flasár kikerült a vb-selejtezős keretből

Kosárlabda
2026.08.06. 13:10

Félénkebbek, de hódítani akarnak – férfi kosár NB I

Kosárlabda
2026.08.04. 13:14

 A címvédő már kész van, de nincs mindenki ilyen jó helyzetben

Kosárlabda
2026.08.03. 14:05

Maronka Zsombor a következő idényben is Hamburgban kosarazik – hivatalos

Kosárlabda
2026.07.16. 16:56

Férfi kosárlabda vb-selejtező: keretet hirdetett a magyar válogatott szövetségi kapitánya

Kosárlabda
2026.07.16. 11:20

Ismét Szlovéniában edzősködik a magyar férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya

Kosárlabda
2026.07.09. 16:34