Férfi kosár BL: görög és lett ellenfelet is kapott a Falco

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2021.07.07. 13:46
null
Nagy feladat előtt a Falco (Fotó: Földi Imre)
A bajnok Falco-Vulcano Energia KC Szombathely a görög AEK Athénnal, a lett VEF Rigával és egy selejtezőből érkező csapattal került azonos négyesbe a férfi kosárlabda Bajnokok Ligája szerdai csoportsorsolásán.

 

A sorozat honlapja szerint a selejtezőben az olasz Treviso, a brit London Lions, a dán Bakken Bears, a holland Leiden, a belga Mons-Hainaut és a fehérorosz Minszk küzd majd egyenes kieséses rendszerben a főtábla D-csoportjának még szabad helyéért.

Az első csoportkörben a nyolc kvartettből az elsők nyolcaddöntőbe jutnak, a második és harmadik helyezettek pedig az egyik fél második győzelméig tartó mini rájátszásban döntik el a továbbjutást. Ezt követően a megmaradt 16 csapatot négy négyes csoportba sorsolják, és körmérkőzéssel döntik el, ki kerül a negyeddöntőbe, amelyben a továbbjutók ismét az egyik fél második sikeréig tartó párharcot vívnak a négyes döntőért.

A selejtezőket szeptember 13. és 17. között játsszák, az első csoportkör október 5-én rajtol és december 22-én zárul, a 16 közé jutásról döntő rájátszás januárban lesz.
A négyes döntőt 2022. május 13–15-én rendezik.

 

Legfrissebb hírek

Férfi kosár Ek: nyert a Falco Rostockban, megőrizte az esélyt a továbbjutásra

Kosárlabda
2026.02.04. 21:08

Férfi kosárlabda NB I: távozik a Falco szerb irányítója

Kosárlabda
2026.02.02. 13:15

A Falco óriási küzdelemben szenvedett vereséget a Murciától

Kosárlabda
2026.01.21. 19:55

Nagy csatában nyert a Falco a Sopot ellen a férfi kosárlabda Ek-ban

Kosárlabda
2026.01.14. 21:06

„Stephen Curryvel is játszottam együtt...” – óriási dicséretet kapott Somogyi Ádám az NBA-bajnoktól

Kosárlabda
2026.01.14. 10:55

Bravúr Triesztben, kiharcolta a harmadik meccset a Szolnok a férfi kosár BL rájátszásában

Kosárlabda
2026.01.08. 21:55

Kosárlabda: hisznek a Trieste elleni egyenlítésben a szolnokiak

Kosárlabda
2026.01.08. 06:31

Férfi kosár BL: a Szolnok irányítója szerint csalóka a Trieste húszpontos előnye

Kosárlabda
2026.01.07. 11:44
Ezek is érdekelhetik