Gyász: elhunyt az Alba fiatal kosárlabdázója

H. D.H. D.
2022.11.19. 12:04
null
Fotó: Alba Fehérvár
Az Alba Fehérvár hivatalos oldalán jelentette be, 19. születésnapja előtt egy héttel elhunyt Seyi Awogbemi Sodiq.

Seyi Awogbemi Sodiq tizenhárom évesen egyedül érkezett Magyarországra, öt éven át erősítette az Alba Fehérvár utánpótlását. A klub közleményében mindenkivel kedves, mosolygós fiúnak írja le a játékost, aki kiemelkedett a magyar mezőnyből, több aranyéremben is nagy szerepet vállalt klubja utánpótláscsapataiban.

Mindössze tizenhat évesen mutatkozott be a felnőttek között és egyre több játéklehetőséghez jutott. Tavaly ősszel diagnosztizáltak nála súlyos betegséget, klubja ugyan mindent megtett, hogy Magyarországon kezelhessék, a kosárlabdázó azonban szülei hatására úgy döntött hazatér.

Hazájában az Afrikában megszokott kezelést kapta, néhány hónapja újra edzésbe állt korábbi csapatánál, az volt a célja, hogy ismét az Alba játékosa legyen.

Szombat reggel azonban elhunyt, megállt a szíve.

Klubja osztozik a család gyászában, az esti Budapest Honvéd elleni bajnoki mérkőzése egy perces gyászszünettel kezdődik majd.

Legfrissebb hírek

Bojan Szubotics: Az Albában mindig éremért kell csatázni

Kosárlabda
2026.06.22. 07:37

Férfi kosárlabda NB I: éhes csapatot építene Zlatko Jovanovic Fehérváron

Kosárlabda
2026.06.04. 08:14

Hat játékosától is elköszönt az Alba Fehérvár kosárcsapata

Kosárlabda
2026.05.26. 23:07

Férfi kosárlabda NB I: kinevezték az Alba Fehérvár új vezetőedzőjét

Kosárlabda
2026.05.20. 21:44

Férfi kosár: lemondta a válogatottságot Vojvoda Dávid

Kosárlabda
2026.05.18. 14:10

A Honvéd lett az ötödik a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.05.15. 19:36

Fehérvári előny az ötödik helyért zajló párharcban

Kosárlabda
2026.05.11. 20:32

Az Olaj nagy csatában, a Falco magabiztosabban nyert idegenben a férfi kosár NB I elődöntőjében

Kosárlabda
2026.05.05. 19:58
Ezek is érdekelhetik