Férfi kosár: kialakult a magyar érdekeltségű olimpiai selejtező mezőnye

Vágólapra másolva!
2023.04.19. 10:43
null
A magyar válogatottra idén nyáron olimpiai előselejtező vár (Fotó: Árvai Károly, archív)
Kialakult a 2024-es párizsi olimpia férfi kosárlabdatornájára vezető, idén nyáron sorra kerülő előselejtező mezőnye, amelyben a magyar válogatott is érdekelt lesz.

 

 

A nemzetközi szövetség (FIBA) közzétette a 16 csapatos listát, ez azokat a válogatottakat tartalmazza, amelyek nem jutottak ki az augusztusi világbajnokságra, de korábban bejutottak a vb-selejtezősorozat második körébe.

Mint kiderült, Nagy-Britannia nem vállalta a részvételt, helyére az erősorrend alapján Horvátország lépett. A vb-selejtezők első köre után búcsúzó együttesek közül Észak-Macedónia, Lengyelország és Portugália került az előselejtezőbe. Európát így e négy válogatott mellett Magyarország, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Csehország, Észtország, Izland, Izrael, Hollandia, Svédország, Törökország, Ukrajna és Bulgária képviseli majd.

A tornák házigazdáit a FIBA a jövő héten péntekre és szombatra kiírt ülésén jelöli ki, míg a sorsolásra május 1-jén kerül sor. Az európai előselejtezőből két csapat lép tovább a jövő nyáron esedékes olimpiai selejtezőbe.

Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány csapata februárban a negyedik helyen végzett vb-selejtezőcsoportjában, így nem tudta kiharcolni a válogatott történetének első világbajnoki szereplését. A sportág idei csúcstalálkozóját augusztus 25-től szeptember 10-ig rendezik a Fülöp-szigeteken, Indonéziában és Japánban.

 

Legfrissebb hírek

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
17 órája

Németország Törökországgal mérkőzik meg a férfi kosárlabda Eb döntőjében

Kosárlabda
2025.09.12. 21:49

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 12. rész: férfi kardcsapat, 1988

Egyéb egyéni
2025.09.12. 16:56

Szerződést hosszabbított a MOB és az MTVA

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:34

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

A magyar válogatott kiesett a 3x3-as kosár Eb-ről

Kosárlabda
2025.09.06. 16:51

Vereséggel kezdett a férfiválogatott a 3x3-as kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 13:23

Férfi kosárlabda Eb: Izraellel játszanak a címvédő spanyolokat kiejtő görögök

Kosárlabda
2025.09.05. 11:20
Ezek is érdekelhetik