Női kosár NB I: búcsúzik a Városmajortól a TFSE-MTK

MTI/ P. K.MTI/ P. K.
2023.04.19. 11:19
null
Az MTK (kék-fehérben) a PEAC-cal küzd az 5. helyért, az első meccset 48 pontos különbséggel a pécsiek nyerték meg (Fotó: Löffer Péter/Új Dunántúli Napló)
Győzelemmel köszönne el négy év után a városmajori csarnoktól Magyar Bianka, a TFSE-MTK női kosárlabdacsapatának vezetőedzője, akinek csapata ma este vívja hazai búcsúmérkőzését az NKA Universitas PEAC ellen az NB I ötödik helyéért zajló párharcban.

 

 

A budapesti együttes a helyosztó vasárnapi nyitányán 100–52-re kikapott Pécsen, de Magyar Bianka szerint feltett szándékuk kiharcolni a harmadik meccset.

„Nagy utat jártunk be 2019 óta, amikor felkerültünk a másodosztályból, és büszke vagyok arra, hogy jelenleg már a legjobb hatban vagyunk – nyilatkozta az MTI-nek. – Természetesen nem akarunk itt megállni, meg fogunk küzdeni az ötödik helyért. Jelentős szurkolótáborunk alakult ki az elmúlt években, és ma is várunk mindenkit a kis retrócsarnokunkba.”

A fiatal tréner kiemelte, nagyszerű ívet futott be a csapat az irányítása alatt, ráadásul minimális költségvetésből tette.

„Mi két légióssal jutottunk el idáig a mostani idényben, és az utóbbi tizenkét mérkőzésünkből nyolcat megnyertünk. Egyértelműen szintet léptünk, ami remélhetőleg tovább folytatódik majd a nyáron megnyíló Csörsz utcai modern arénában” – tette hozzá.

Nagy Dóra szakosztály-igazgató kiemelte, hogy csak a felnőttcsapat köszön el a Városmajortól.

„Az MTK utánpótlása itt marad, csak a profik költöznek. Fájó ez a búcsú, hiszen a fiatalok is mindig kijártak a nagyok meccseire, de természetesen a Csörsz utcában is ott lesznek. Kicsit üresebb lesz a csarnok, amelynek megvan a maga egyedi atmoszférája” – fejtette ki a 145-szörös válogatott center.

A TFSE-MTK–PEAC találkozó 19 órakor kezdődik a Városmajorban.

NŐI KOSÁRLABDA NB I
RÁJÁTSZÁS AZ 5. HELYÉRT
NKA UNIVERSITAS PEAC (4.)–TFSE-MTK (7.) – az egyik csapat második győzelméig tartó párharc állása: 1–0

Április 16., vasárnap
PEAC
–TFSE-MTK 100–52
Április 19., szerda
19.00:
TFSE-MTK–PEAC
Április 22., szombat (ha szükséges)
18.00:
PEAC–TFSE-MTK

 

 

Legfrissebb hírek

Győri győzelemmel indult az idény a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.09.24. 20:25

Trónfosztás a láthatáron a női kosárlabda NB I-ben?

Kosárlabda
2026.09.24. 07:36

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
2026.09.23. 23:46

Miklós Melinda: Most már jöjjön a bajnoki arany!

Kosárlabda
2026.09.22. 15:03

Nézd az új szezon mérkőzéseit a HUNBASKET TV-n!

Kosárlabda
2026.09.22. 09:16

Már lehet regisztrálni a HUNBASKET Fantasy League 2026–2027-es idényére

Kosárlabda
2026.09.18. 09:38

Női kosárlabda NB I: mali centerrel erősített az ezüstérmes DVTK – hivatalos

Kosárlabda
2026.08.25. 15:02

Női kosár NB I: Szekszárdra igazolt Ruff-Nagy Dóra

Kosárlabda
2026.08.01. 18:41