Férfi kosárlabda: Váradi revansot venne a litván bajnokság elődöntőjében

2023.05.19. 17:22
null
Váradi revansot venne (Fotó: FIBA)
A címvédő Rytas kosárlabdacsapatában szereplő Váradi Benedek szerint „éppen itt az ideje a revansnak” a litván bajnokság szombaton kezdődő elődöntőjében, amelyben az a Jonava lesz az ellenfelük, amelytől a kupában kikaptak.

 

A 28 éves válogatott játékos az M1 aktuális csatornának pénteken elmondta, hogy már teljesen felépült a deréksérüléséből, és ezen a héten már részt vehetett együttese edzésein.

„Bízom benne, hogy a szombati mérkőzésen már fogok tudni játszani, illetve pályára is kerülök” – mondta, hozzátéve, hogy „éppen itt az ideje a revansnak”, mivel a Jonava állította meg őket a litván kupa fináléjába vezető úton.

A szintén magyar válogatott Golomán György is érdekelt lesz a bajnokság elődöntőjében, ugyanis a másik ágon csapata, a Lietkabelis vívja az elődöntőt.

„Nyilván bárki is kerül velünk szembe a döntőben, mi szeretnénk bajnoki címet ünnepelni” – hangsúlyozta Váradi, aki hatalmas dolognak tartaná, ha Golománnal ismét egymás ellen lépnének pályára, megismételve ezzel a kupa bronzcsatáját, amelyet a Lietkabelis nyert.

Váradi arra is kitért, hogy a plusz egyéves hosszabbítási lehetősége a klubnál majd csak a szezon utáni hetekben dől el, és kiemelte, hogy nagyon jó kapcsolat alakult ki közte és csapattársai között, de egyelőre nem tud többet mondani a jövőjéről.

A szombathelyi születésű játékos azt is elárulta, hogy nagyon várja már az augusztusi olimpiai előselejtezőt, amelyen Magyarország Portugáliával, Bosznia-Hercegovinával és a házigazda Lengyelországgal került egy csoportba.

Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda NB I: a Falco az esélyes a kiegyenlített mezőnyben

Kosárlabda
18 órája

Férfi kosár: a nehézségek összekovácsolják a Honvédot

Kosárlabda
2026.09.23. 11:44

Férfi kosárlabda vb-selejtező: Pongó helyett Cseh került be a szlovénok elleni keretbe

Kosárlabda
2026.08.29. 09:15

Új úton a szegedi kosarasok

Kosárlabda
2026.08.27. 14:05

A magyar kosárválogatott tudja, mi a tét, de nem akar magára terhet rakni a vb-selejtezőn

Kosárlabda
2026.08.27. 10:24

Wittmann Krisztián 99 százalékig biztos benne, hogy ez lesz az utolsó évada

Kosárlabda
2026.08.08. 10:25

Félénkebbek, de hódítani akarnak – férfi kosár NB I

Kosárlabda
2026.08.04. 13:14

 A címvédő már kész van, de nincs mindenki ilyen jó helyzetben

Kosárlabda
2026.08.03. 14:05