Női kosárlabda: minnesotai segítséget kap a Győr

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2023.11.22. 20:30
null
Bridget Carleton (jobbra) személyében egy kanadai válogatott kiválóság érkezik a Duna partjára (Fotó: Getty Images)
A sérült amerikai játékos, Diamond Miller ideiglenes pótlására minnesotai csapattársa, Bridget Carleton érkezik a Serco Uni Győrhöz.

 

A győri klub tájékoztatása szerint Diamond Miller felépülése a tervezettnél hosszabb időt fog igénybe venni, miután artroszkópos porcbeavatkozáson esett át sérült térdével. Ennek rehabilitációja közel hat héten át tart, addig is minnesotai csapattársa, Bridget Carleton veszi át a helyét a csapatban.

Carleton 1997. május 22-én született Kanadában. Egyetemi évei alatt az Iowa State csapatát erősítette, 2019-ben a Big12 (az Egyesült Államok 12 nagy egyetemének gyűjtőneve) év játékosa címet is megkapta. Háromszor volt tagja a Big12 all star-csapatának, illetve első évében az újoncok álomötösébe is bekerült.

A kanadai nemzeti együttessel 2017-ben megnyerte az amerikai kontinenstornát, majd két évvel később ezüstéremig jutott.

A WNBA-ben 2019-ben, a draft második körének 21. helyén kelt el a Connecticut Sun együtteséhez, ahonnan később a Minnesota Lynx igazolta le, és csapattársa lett Diamond Millernek valamint Juhász Dorkának is. Az előző tengerentúli szezonjában 38 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 3.2 pontot, 2.3 lepattanót és 0.9 gólpasszt tudott felmutatni átlagosan.

Carleton játszott az ausztrál Townsville Fire színeiben is, míg Győr a második európai állomás lesz a karrierjében, korábban a spanyol Perfumerías Avenida Salamancában szerepelt.

Legfrissebb hírek

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
4 órája

Győri győzelemmel indult az idény a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.09.24. 20:25

Trónfosztás a láthatáron a női kosárlabda NB I-ben?

Kosárlabda
2026.09.24. 07:36

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
2026.09.23. 23:46

Miklós Melinda: Most már jöjjön a bajnoki arany!

Kosárlabda
2026.09.22. 15:03

Nézd az új szezon mérkőzéseit a HUNBASKET TV-n!

Kosárlabda
2026.09.22. 09:16

Már lehet regisztrálni a HUNBASKET Fantasy League 2026–2027-es idényére

Kosárlabda
2026.09.18. 09:38

Női kosárlabda NB I: mali centerrel erősített az ezüstérmes DVTK – hivatalos

Kosárlabda
2026.08.25. 15:02