Férfi kosár: Golomán György célja az európai kupaszereplés kiharcolása

2023.12.11. 10:02
null
Golomán örül, hogy sikerült beépülnie a Gironába (Fotó: MKOSZ)
Golomán Görgy, a spanyol bajnokságban szereplő Girona magyar válogatott kosárlabdázója a következő három évben szeretne feljebb lépni, és megmutatni magát az európai kupaporondon.

A 27 éves kosaras az M1 aktuális csatornának elárulta, sok új dologhoz kellett alkalmazkodnia, de már belerázódott a spanyol kosárlabda-kultúrába, amely kicsit eltér a többitől. Kiemelte, hogy kifejezetten jó kapcsolatot ápol az NBA- és kétszeres világbajnok Marc Gasol klubelnökkel, aki tavaly még játékosként segítette a csapatot.

„Az a fajta játékos vagyok, aki nem feltétlenül a statisztikákban mutatja meg magát, inkább azt csinálom, amiben a csapatomnak segítségére lehetek. A csapategység a lényeg, illetve az, hogy én ebbe be tudtam épülni, és húsz percet játszom”– mondta Golomán, aki azt is elárulta, hogy egyéves szerződése van a Gironánál, melynél nagyon jól érzi magát, de ha lesz lehetősége, akkor szeretne feljebb lépni. Elmondása szerint ebből az együttesből akár egy erős eurokupás vagy egy gyengébb euroligás csapathoz is kerülhetne, és az európai kupaporondon szeretné látni magát a következő három évben.

A körmendi születésű játékos Gasper Okornra, a válogatott kedden kinevezett szövetségi kapitányára is kitért, akivel már korábban dolgozott együtt fél szezont a Falcónál. Közölte, jó tapasztalatai vannak a szlovén trénerrel, bár a kinevezése óta még nem beszéltek.

„Hogy a csapatból mit fog tudni kihozni, az csak az edzéseken és a meccseken derül ki, de én bizakodó vagyok, mert olyan edzőről van szó, aki ismeri a játékosok többségét. Velem is dolgozott már együtt, és pozitívak a tapasztalataim, ezért várom már, hogy belevágjunk”– hangsúlyozta Golomán.

A válogatott következő megméretése a 2025-ös Európa-bajnokság selejtezősorozata lesz, amelyet Izlandon kezd meg február 22-én, a kvartettből az első három csapat jut ki az Eb-re.

Legfrissebb hírek

Wittmann Krisztián 99 százalékig biztos benne, hogy ez lesz az utolsó évada

Kosárlabda
2026.08.08. 10:25

Félénkebbek, de hódítani akarnak – férfi kosár NB I

Kosárlabda
2026.08.04. 13:14

 A címvédő már kész van, de nincs mindenki ilyen jó helyzetben

Kosárlabda
2026.08.03. 14:05

Golomán György a lengyel bajnokság címvédőjénél folytatja

Kosárlabda
2026.07.24. 10:53

Maronka Zsombor a következő idényben is Hamburgban kosarazik – hivatalos

Kosárlabda
2026.07.16. 16:56

Vojvoda Dávid: Valamit biztos jól csináltunk Hanga Ádámmal

Kosárlabda
2026.07.07. 12:28

Videó: Hanga és Vojvoda is elköszönt a válogatottól

Kosárlabda
2026.07.07. 00:44

Somogyi Ádám: Akár Luka Doncic is Magyarországra érkezhet

Kosárlabda
2026.07.06. 22:20