Hanga Ádám: Nem vagyunk rossz csapat, harcolni fogunk az Eb-ért!

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2024.02.25. 21:10
null
Férfi kosárlabda Európa-bajnoki selejtezőn Szombathelyen a magyar válogatott 83–62-es vereséget szenvedett Olaszországtól. A találkozó után Perl Zoltán és Hanga Ádám nyilatkozott az NSO Tv kamerája előtt.

 

Perl Zoltánt arról kérdeztük: a remek első félidő után mi történt a harmadik negyedben?

„Rosszul kezdtünk védekezésben, kaptunk két-három triplát, és utána teljesen szétesett a védekezésünk. Nagyon könnyű kosarakat kaptunk, támadásban pedig nagyon lelassultunk.”

Videónkban beszél arról, talált-e pozitívumokat a meccsben, illetve arról, hogyan lehet még két vereség után is kijutni az Európa-bajnokságra.
 

Hanga Ádám szerint is rendben volt az első félidő, csak éppen egy kosárlabdameccs kettőből áll.

„A szünet után gyakorlatilag ugyanaz történt, mint az izlandi csapat ellen, ott a harmadik negyed végén elkezdtünk rossz döntéseket hozni támadásban, védekezésben egy-két hiba becsúszott. Igazából a támadással volt megint gond, nem ment a labda, sok egyénieskedés, az olaszok agresszívabbak lettek védekezésben, innentől kezdve nem nagyon tudtunk erre mit reagálni. Nyilván sose jó érzés húsz ponttal kikapni otthon, főleg ilyen közönség előtt, nyilván ezt nagyon sajnáljuk. Reméljük, jobbak leszünk a jövőben, főleg támadásban.”

Videónkban beszél arról is, miből lehet építkezni, illetve megtudjuk, hogyan érezte magát hosszú idő után ismét magyar közönség előtt játszva.

KOSÁRLABDA
FÉRFI EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ
B-CSOPORT, SZOMBATHELY
MAGYARORSZÁG–OLASZORSZÁG 62–83 (15–17, 22–19, 9–28, 16–19)
Szombathely, 3000 néző. V: Marques (portugál), Gedvilas (litván), Kunellesz (ciprusi). 
MAGYARORSZÁG: Hanga 11, Perl 12/3, Váradi 2, Golomán 7/3, Keller Á. 4. Csere: Tóth Á., Hopkins 9/6, Vojvoda 8/6, Benke Sz. 7/3, Somogyi 2, Lukács N. Szövetségi kapitány: Gasper Okorn
OLASZORSZÁG: Spissu 6/6, Petrucelli 9/3, PROCIDA 9/3, POLONARA 10/6, TESSITORI 12/3. Csere: Mannion 4, PAJOLA 9/3, Ricci 6, Severini 5/3, BORTOLANI 12/6, Casarin, Caruso 1. Szövetségi kapitány: Gianmarco Pozzecco
Az eredmény alakulása. 2. perc: 5–4. 4. p.: 6–12. 7. p.: 8–15. 10. p.: 15–15. 12. p.: 17–24. 18. p.: 33–31. 25. p.: 41–48. 28. p.: 41–59. 29. p.: 43–64. 36. p.: 46–78. 37. p.: 53–78

 

Legfrissebb hírek

Hosszabbítás után verte meg a DEAC a Szombathelyt a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.01.31. 20:50

Nyert a Hapoel vendégeként a Bayern München a férfi kosárlabda Euroligában – videó

Kosárlabda
2026.01.29. 23:57

Párizsban szakadt meg a Real Madrid győzelmi sorozata a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.01.27. 23:28

Milánó 2026: „A szívemet és a lelkemet akarom otthagyni” – videó

Téli sportok
2026.01.25. 14:23

Lőw Zsolt: Nagyon büszke lennék, ha egyszer a magyar válogatottat vezethetném

Magyar válogatott
2026.01.25. 12:19

Férfi kosárlabda NB I: szolnoki távozó, pécsi érkező

Kosárlabda
2026.01.24. 10:14

Bamidele Yusuf góljával szerzett vezetést a Ferencváros – videó

Európa-liga
2026.01.22. 22:45

Férfi kosár Euroliga: sorozatban ötödször nyert a Real Madrid, megerősítette első helyét a Hapoel

Kosárlabda
2026.01.21. 00:14
Ezek is érdekelhetik