Férfi kosár Euroliga: egy meccsre került a final fourtól a Real Madrid

S. B.S. B.
2024.04.25. 22:56
A második meccset is megnyerte a Madrid (Fotó: Getty Images)
A Real Madrid ezúttal is legyőzte a Baskoniát, míg a Panathinaikosz kiegyenlítette a Maccabi Tel-Aviv elleni párharcot a férfi kosárlabda Euroliga negyeddöntőinek 2. mérkőzésein.

PANATHINAIKOSZ–MACCABI TEL-AVIV

A találkozóra egymeccses előnnyel érkező izraeliek ismételten hamarabb kapták el a fonalat, már az első negyedben sikerült nyolcpontos előnyre szert tenniük. A folytatásban azonban teljesen megfordult a játék képe, a görögök a félidőig 30(!) pontot dobtak, így könnyedén megfordították a találkozót. Egy kiélezett harmadik negyed után még nyitva volt a mérkőzés a záró játékrész előtt, ám az utolsó percekben sem tudott már igazán nagyot húzni a Tel-Aviv, így kiegyenlítette a Panathinaikosz a párharcot. 

A görögök legjobbja Kosztasz Szlukasz volt 29 ponttal, míg az izraelieknél Lorenzo Brown 18 pontig jutott. 

REAL MADRID–BASKONIA

Az első mérkőzéshez képest a mostani meccs kezdetén sokkal kevésbé volt meggyőző a Real, és ugyan a félidőre hattal el tudott lépni, de benne volt a levegőben a fordítás. A folytatásban már egyre biztosabbá vált a madridi fölény, az utolsó negyedben a Baskoniának sokáig kosarat sem sikerült szereznie, így a második találkozót is a fővárosiak nyerték. 

A madridiaknál Facundo Campazzo 24 ponttal volt a legeredményesebb, a Baskoniában pedig egyedül Vanja Marinkovics érte el a 20 pontot. 

KOSÁRLABDA
FÉRFI EUROLIGA, RÁJÁTSZÁS
NEGYEDDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉSEK
Panathinaikosz (görög)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 95–79 (20–28, 31–11, 20–21, 24–19)
A párharc állása: 1–1
Real Madrid (spanyol)–Baskonia (spanyol) 101–90 (23–21, 23–19, 28–23, 27–27)
A párharc állása: 2–0 a Real Madrid javára

A párharcok az egyik fél harmadik győzelméig tartanak.

 

Legfrissebb hírek

A Valencia is bejutott a négyes döntőbe a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.05.13. 23:45

Euroliga: továbbjutott a Fenerbahce, ötödik meccsre kényszerül a Panathinaikosz

Kosárlabda
2026.05.08. 22:21

Euroliga: idegenbeli győzelemmel a négyes döntőben a Real Madrid

Kosárlabda
2026.05.07. 22:18

Életben tartotta elődöntős reményeit a Valencia és a Kaunas is a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.05.06. 22:50

Férfi kosár Euroliga: másodszor is legyőzte a Hapoelt a Real Madrid

Kosárlabda
2026.05.01. 23:05

Férfi kosár Euroliga: a Fenerbahce, az Olympiakosz és a Panathinaikosz is egy sikerre a final fourtól

Kosárlabda
2026.04.30. 23:20

Későn ébredt a Hapoel, előnyben a Real Madrid az Euroliga negyeddöntőjében

Kosárlabda
2026.04.29. 22:57

Férfi kosár Euroliga: a Fener és a görög gigászok is győzelemmel kezdték a negyeddöntőt

Kosárlabda
2026.04.28. 23:07
Ezek is érdekelhetik