Férfi kosár NB I: Remélem, a következő idényben már nem én leszek a KTE edzője – Ivkovics

Vágólapra másolva!
2024.04.11. 20:30
Ivkovics Sztojan a válogatott után a kecskeméti csapatot irányítja (Fotó: Árvai Károly)
Ivkovics Sztojan bízik benne, hogy a következő szezonban már nem ő lesz a férfi kosárlabda NB I-ben szereplő Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét vezetőedzője.

A klub december elején jelentette be, hogy a volt szövetségi kapitány – és a KTE-nél szakmai igazgatóként dolgozó – tréner váltja a kispadon Forray Gábort.

Elértem mindent harminc év alatt, amit a kosárlabdával akartam Magyarországon – mondta az M1 aktuális csatornának. – Már a nyugdíjra készülődtem, de problémák adódtak Kecskeméten, és bár nem terveztem, végül elvállaltam a vezetőedzői feladatot, ami sok harccal jár. Elég szürreális a bajnokság, minden csapatnak vannak hullámvölgyei, de nem aggódom. Tizenegy éve a másodosztályban alapítottuk meg a klubot, és nem úgy akartunk előrejutni, hogy vásárolunk innen-onnan, hanem kemény munkával” – idézte fel a kezdeteket, majd a jelenlegi helyzetről szólva közölte, az alsóházi rájátszásban nehéz tíz meccs következik, és egységre van szükségük, mert azzal tudják kompenzálni a fizikai és egyéb hátrányokat.

„Remélem, egy-két évig még együtt marad a csapat, és ha becsülettel megcsináljuk, amit kell, én akkor sem leszek szomorú, ha a második vonalban folytatja a KTE. Remélem, hogy nem én leszek az edző, de itt élek, itt van a családom, és csak itt tudom elképzelni az esetleges folytatást – ezzel együtt remélem, hogy erre nem kerül sor” – hangsúlyozta az 58 éves szakember.

A szerb születésű Ivkovics bő tíz éven át, tavaly decemberig a férfi válogatott szövetségi kapitánya volt, amelyet egymás után kétszer kivezetett az Európa-bajnokságra.

„Csodás időszak volt, a romokból építettünk fel egy csapatot, de változások mentek végbe a magyar kosárlabdában, és újításra volt szükség. Továbbra is sok sikert kívánok a válogatottnak!” – tette hozzá.

 

Legfrissebb hírek

Hosszabbítás után verte meg a DEAC a Szombathelyt a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.01.31. 20:50

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Nyert a Hapoel vendégeként a Bayern München a férfi kosárlabda Euroligában – videó

Kosárlabda
2026.01.29. 23:57

Párizsban szakadt meg a Real Madrid győzelmi sorozata a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.01.27. 23:28

Férfi kosárlabda NB I: szolnoki távozó, pécsi érkező

Kosárlabda
2026.01.24. 10:14

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Férfi kosár Euroliga: sorozatban ötödször nyert a Real Madrid, megerősítette első helyét a Hapoel

Kosárlabda
2026.01.21. 00:14

Parádés teljesítmény az egyetemi bajnokságban: 100 pontot ért el a DEAC kosarasa!

Kosárlabda
2026.01.20. 11:11
Ezek is érdekelhetik