Férfi kosárlabda BL: a második kalapból várja a sorsolást a Falco

Vágólapra másolva!
2024.06.25. 13:53
A második kalapból várja a szerdai sorsolást a Falco (Fotó: championsleague.basketbal)
A második kalapból várja a magyar bajnok Falco-Vulcano Energia KC Szombathely a kosárlabda Bajnokok Ligája csoportjainak a szerdai sorsolását.

A vasi klub sorozatban ötödik alkalommal lesz ott a BL csoportkörében, és már korábban eldőlt, hogy nem vesz részt a 24 csapatos selejtezőben, hanem az elitmezőnyben kezd. A nemzetközi szövetség (FIBA) keddi tájékoztatása szerint a főtáblán egyelőre 28 együttes kapott helyet, és hozzájuk csatlakozik a négy kvalifikációs torna győztese.

Az már biztos, hogy a Falco nem találkozhat a szintén a második kalapban helyet kapott görög Periszterivel és Patrasszal, a belga Oostendével, a török Karsiyakával, a bosnyák Igokeával, a lett Rigával és az olasz Tortonával.

A sorsolásra szerdán 11 órakor kerül sor a FIBA svájci központjában.

Legutóbb a szombathelyiek 2/4-es győzelmi mérleggel nem jutottak tovább a csoportkörből a 16 közé. A 2022–2023-as idényben a sárga-feketék szintén a csoportkör végén búcsúztak, egy szezonnal korábban pedig továbbjutottak az alapszakaszból a középdöntőbe, ahol hat meccsükből egyet tudtak megnyerni.

A BL 2024–2025-ös idényének a csoportköre október 1-jén rajtol.

 

Legfrissebb hírek

Kikapott Dubaiban a Real Madrid a férfi kosár Euroligában – videó

Kosárlabda
1 órája

Férfi kosár Ek: nyert a Falco Rostockban, megőrizte az esélyt a továbbjutásra

Kosárlabda
2026.02.04. 21:08

Férfi kosárlabda NB I: távozik a Falco szerb irányítója

Kosárlabda
2026.02.02. 13:15

Hosszabbítás után verte meg a DEAC a Szombathelyt a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.01.31. 20:50

Nyert a Hapoel vendégeként a Bayern München a férfi kosárlabda Euroligában – videó

Kosárlabda
2026.01.29. 23:57

Párizsban szakadt meg a Real Madrid győzelmi sorozata a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.01.27. 23:28

Férfi kosárlabda NB I: szolnoki távozó, pécsi érkező

Kosárlabda
2026.01.24. 10:14

A Falco óriási küzdelemben szenvedett vereséget a Murciától

Kosárlabda
2026.01.21. 19:55
Ezek is érdekelhetik