Lett válogatott játékost igazolt a DVTK női kosárcsapata – a cél ismét a bajnoki cím

2024.07.11. 13:48
Völgyi Péter vezetőedző jövőre újra szeretné felemelni a bajnoki serleget (Fotó: Török Attila)
Három új érkezővel, köztük a lett válogatott Aleksa Gulbéval vág neki a hazai és nemzetközi küzdelmeknek a DVTK HUN-Term női kosárlabdacsapata, amelynek célja a bajnoki címvédés és az eredményes Euroliga-szereplés – hangzott el a szezon előtti csütörtöki sajtótájékoztatón Miskolcon.

Völgyi Péter vezetőedző ismertette: sikerült megállapodni a Zaragozában légióskodó lett válogatott Aleksa Gulbéval, aki az őszt már náluk kezdi meg, és az új játékosok sorát erősíti Miklós Melinda is Szekszárdról. A saját nevelésű, utánpótlás-válogatott Poczkodi Zsófiának a tréner szerint elsősorban a korosztályos bajnokságban kell bizonyítania, de a felnőttek között is számít rá. Az már korábban ismert volt, hogy Darcee Garbin és Vég-Dudás Anna máshol folytatja.

Völgyi Péter úgy fogalmazott: a bajnokcsapat magját sikerült egyben tartani, erős a DVTK játékosállománya, így már azt is megteheti, hogy ha nincs sérülés, egy-egy játékost pihentet. Mint mondta, tisztában van azzal, hogy az ellenfelek is erősítettek, ennek ellenére ismét a bajnoki cím elhódítása a céljuk.

A vezetőedző kifejtette: az Euroliga előző kiírásában közel voltak ahhoz, hogy a final fourba kerüljenek, s ha idén esélye lesz a csapatnak az immár hatos döntőbe jutásra, ő már elégedett lesz.

Szabó Tamás, Miklós Melinda, Völgyi Péter és a keret névsora a csütörtöki sajtótájékoztatón (Fotó: DVTK)

Szabó Tamás, a DVTK főtitkára a sajtótájékoztatón megerősítette a vezetőedző által elmondottakat. Közölte, ha a tavalyihoz hasonló eredményt tud felmutatni a csapat, már elégedett lesz, hozzátéve, hogy a következő idényben a Magyar Kupát is szeretnék Diósgyőrbe vinni.

A Szekszárdról érkező Miklós Melinda azt mondta, örül annak, hogy immár a DVTK játékosaként van Miskolcon, izgatottan várja a szezonkezdést, és bízik abban, hogy a játékával tudja majd segíteni a csapatot a hazai és a nemzetközi szereplésben.

A felkészülés augusztus elején kezdődik Miskolcon.

(MTI)

 

Legfrissebb hírek

Boszniában folytatja a volt FTC-, ZTE- és DVTK-középpályás – hivatalos

Labdarúgó NB I
6 órája

Videó: Így kért elnézést a szurkolóktól a nagy zakó után a DVTK edzője

Labdarúgó NB II
18 órája

NB II: a Soroksár négy gólt szerezve kitütötte a DVTK-t, harmadik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:24

Női kosár NB I: Szekszárdra igazolt Ruff-Nagy Dóra

Kosárlabda
2026.08.01. 18:41

Az Olimpiai Sportparkba költözik az ETO Basket

Kosárlabda
2026.07.31. 20:28

Női kosárlabda NB I: idegenlégióssal vág neki a következő idénynek a Vasas

Kosárlabda
2026.07.28. 15:28

Ötgólos meccsen verte a DVTK az újoncot, góleső Fehérváron, kikapott a KTE Ajkán – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 20:52

Hátrányból, nehezen nyert Nagykanizsán a DVTK

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 17:23