Női kosárlabda Eb-selejtező: Juhász Dorka újra bekerült a válogatottba

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.10.29. 10:55
Juhász Dorka (Fotó: Árvai Károly)
A tengerentúli profi női kosárlabda-bajnokságban (WNBA) döntős Juhász Dorka is tagja Völgyi Péter szövetségi kapitány Európa-bajnoki selejtezőre készülő 16 fős válogatott keretének.

A magyar szövetség honlapján közölt névsorban az olasz Schio légiósa, Juhász Dorka mellett még egy külföldön játszó játékos szerepel, a Valenciát erősítő center, Határ Bernadett.

A mieink Miskolcon, a DVTK Arénában készülnek majd a jövő csütörtöki, Bulgária elleni hazai, valamint a három nappal későbbi, szlovénok elleni ljubljanai mérkőzésre.

Az előző kontinenstornán negyedik magyarok két forduló után két győzelemmel vezetik a B-csoportot, miután tavaly novemberben a szlovénokat hazai pályán, a finneket idegenben győzték le.

A nemzeti csapat augusztusban megnyerte a ruandai világbajnoki előselejtező-tornát.

A magyar válogatott kerete (a szövetség honlapja alapján)
Aho Nina (DVTK HUNTHERM), Angyal Barbara (SERCO UNI Győr), Dombai Réka (SERCO UNI Győr), Dubei Debóra (SERCO UNI Győr), Határ Bernadett (Valencia Basket – Spanyolország), Juhász Dorka (Famila Wüber Schio – Olaszország), Kányási Veronika (DVTK HUNTHERM), Kiss Virág (SERCO UNI Győr), Lelik Réka (DVTK HUNTHERM), Mányoky Réka (TARR KSC Szekszárd), Miklós Melinda (DVTK HUNTHERM), Papp Klaudia (Sopron Basket), Studer Ágnes (NKA Universitas Pécs), Török Ágnes (NKA Universitas Pécs), Tóth Franka (TFSE-MTK), Varga Alíz (Sopron Basket)

 

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: Tózer-Nemes Boglárka a Csatában lépne szintet az NB I-ben

Utánpótlássport
7 órája

Először nyert hivatalos meccset a magyar kerekesszékes kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
2025.09.12. 12:53

Kosárlabda: Ocsenás Móna új fejezetet nyitott a karrierjében Sopronban

Utánpótlássport
2025.09.10. 19:29

Kanadai kosarassal erősített a Sopron

Kosárlabda
2025.09.10. 14:50

Spanyol győzelem, magyar bronzérem a Körmend-kupa kosárlabdatornán

Kosárlabda
2025.09.08. 16:06

„A csapatváltásoknál még a gyerekeinkre is átkot szórtak” – Hanga Ádám és felesége őszintén a nehézségekről

Kosárlabda
2025.09.07. 16:45

Kemény riválisokkal kezdenek a magyar 3x3-as kosárválogatottak az Eb-n

Kosárlabda
2025.09.05. 18:20

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I, 2025–2026

Kosárlabda
2025.09.02. 14:57
Ezek is érdekelhetik