Hozta a kötelezőt a Vasas a női kosárlabda NB I-ben

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2024.12.18. 21:31
Megnyerte idei utolsó hazai meccsét a Vasas (Fotó: vasasbasket.hu)
A női kosárlabda NB I 14. fordulóbeli mérkőzésén, szerda este a Vasas Akadémia – esélyeshez méltóan – 67–58-ra legyőzte az ELTE BEAC-ot.

Lassan indultak be a csapatok, az első két és fél percben csak Kadar Orsolya triplája esett, majd már a vendégek is betaláltak, de folyamatosan a hazaiaknál volt az előny. A kilencpontos Vasas-vezetés után zárkózott a BEAC, és a 16. percben egyenlített is (21–21). Ezt követően maradt a korábbi sorminta, azaz mindig az angyalföldiek vezettek néhány ponttal, mígnem a harmadik negyed elején egy perc erejéig az újbudaiakhoz került az előny (38–40). A vendégek ezután közel hét percen át nem dobtak jó kosarat – nem is őrizhették meg így előnyüket –, s bár a záró játékrészben mínusz hatról még feljöttek 48–47-re, a hajrát a Vasas bírta jobban, és 67–58-ra győzött.

KOSÁRLABDA
NŐI NB I, 14. FORDULÓ
VASAS AKADÉMIA–E.ON ELTE BEAC 67–58 (17–11, 19–22, 12–9, 19–16)
Pasaréti út, 150 néző. V: Jakab, Németh P., Gruber
VASAS: D. Davis 5, Szerencsés 4, Madár K. 7/3, Madár E. 2, Kádár O. 7/3. Csere: JÁHNI 9, Gelei 5/3, Salamon Zs. 4, Boros B. 7/3, CZIRKOS 8, BORICSICS 9/3. Edző: Nenad Markovics
BEAC: Moore 16/6, DRAHOS 12/6, Rakita 6/6, Ozola 8/3, A. JONES 10. Csere: Dobó 4, Bajzáth, Vég-Dudás 2, Koch, Szauter. Edző: Mészárosné Kovács Andrea
Az eredmény alakulása. 4. perc: 7–2. 8. p.: 12–8. 13. p.: 17–16. 17. p.: 27–25. 23. p.: 38–40. 28. p.: 43–40. 33. p.: 48–47. 37. p.: 57–52
Kipontozódott: Kádár O. (28. p.), Ozola (34. p.), Drahos (39. p.)
MESTERMÉRLEG
Nenad Markovics: – Nagyon kemény mérkőzés volt. Meccs közben is vesztettünk el játékosokat, ennek ellenére az első félidő borzasztó volt, senki sem játszott jól. A második félidő teljesen más játékot hozott. A szünetben kicsit durvábban szóltunk a lányoknak, hogy ez így nem lesz jó, és a reakció miatt gratulálnom kell nekik. Igazi csapatként jöttünk ki a folytatásra. Büszke vagyok a lányokra, mindenki hozzátett ehhez a győzelemhez.
Mészárosné Kovács Andrea: – Igazából egy fél Vasas vert meg minket, de tényleg megérdemelten győzött. Nekünk szégyenkeznivalónk lehet amiatt, ahogy játszottunk. Talán azt tudom felhozni, nem éreztük a súlyát, hogy most itt van az esélyünk. Nem érdemeltünk győzelmet.
Tudósított: Szabó Csaba

    
AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSAMGyVL–KRelatívP
1. Győr121111077–7580.95823
2. DVTK131121035–6700.92324
3. Pécs12102981–7490.91722
4. Sopron12931006–6710.87521
5. Szekszárd1293993–8820.87521
6. Vasas1385866–8760.80821
7. TFSE1266846–8020.75018
8. Székesfehérvár1239846–9980.62515
9. BEAC14311899–11090.60717
10. Szigetszentmiklós12210741–9960.58314
11. Cegléd12210637–9610.58314
12. Soproni Darazsak12–12627–10820.50012

 

 

Legfrissebb hírek

Győri győzelemmel indult az idény a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.09.24. 20:25

Trónfosztás a láthatáron a női kosárlabda NB I-ben?

Kosárlabda
2026.09.24. 07:36

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
2026.09.23. 23:46

Lelik Rékának akár ugródeszkának is jó lehet a török kaland

Kosárlabda
2026.09.23. 07:35

Miklós Melinda: Most már jöjjön a bajnoki arany!

Kosárlabda
2026.09.22. 15:03

Nézd az új szezon mérkőzéseit a HUNBASKET TV-n!

Kosárlabda
2026.09.22. 09:16

WNBA: Juhász Dorkáék kikaptak a New York Libertytől

Kosárlabda
2026.09.19. 08:56

Már lehet regisztrálni a HUNBASKET Fantasy League 2026–2027-es idényére

Kosárlabda
2026.09.18. 09:38