A Fenerbahce bejutott a final fourba, a Real Madrid szépített a férfi kosárlabda Euroligában

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.04.29. 23:06
null
Szépített hazai pályán a fehér mezes Real Madrid (Fotó: Getty Images)
A férfi kosárlabda Euroliga negyeddöntőjében a Fenerbahce harmadszor is megverte a Paris Basketballt, így bejutott a legjobb négy közé, a Real Madrid viszont szépített hazai pályán az Olympiakosz ellen, vagyis ebben a párharcban jöhet a negyedik mérkőzés.

A Fenerbahce a két hazai győzelem után Párizsban lezárhatta a párharcot. Szoros meccset játszottak a felek, s az utolsó negyedben az isztambuliak 80–73-ra vezettek, azonban egyenlített a Paris Basketball, hosszabbításra mentve a mérkőzést. A plusz öt perc során viszont hengereltek a törökök, s megnyerték a találkozót, tehát ott vannak a final fourban (88–98).

A Real Madrid vendégként nem tudott nyerni, így hazai pályán már muszáj volt győznie, ha nem akart búcsúzni a sorozattól. A spanyolok az első negyedet megnyerték, míg a második az Olympiakoszé volt, viszont az utolsó játékrészt már ismét a madridiak várták előnyről. 72–62-nél úgy tűnt, zsebben a hazaiaknak a mérkőzés, de a görögök feljöttek mínusz két pontra, aztán pedig a Real Madrid bebiztosította a győzelmet, így jöhet az újabb felvonás csütörtökön, ezúttal is a spanyol fővárosban (80–72).

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA
RÁJÁTSZÁS, NEGYEDDÖNTŐ
3. MÉRKŐZÉSEK
Paris (francia)–Fenerbahce (török) 88–98 (18–20, 22–26, 21–17, 19–17, 8–18) – hosszabbítás után
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–0, a Fenerbahce javára
Real Madrid (spanyol)–Olympiakosz (görög) 80–72 (28–21, 10–23, 20–12, 22–16)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–1, az Olympiakosz javára

 

Legfrissebb hírek

Németország Törökországgal mérkőzik meg a férfi kosárlabda Eb döntőjében

Kosárlabda
2025.09.12. 21:49

A magyar válogatott kiesett a 3x3-as kosár Eb-ről

Kosárlabda
2025.09.06. 16:51

Vereséggel kezdett a férfiválogatott a 3x3-as kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 13:23

Férfi kosárlabda Eb: Izraellel játszanak a címvédő spanyolokat kiejtő görögök

Kosárlabda
2025.09.05. 11:20

A németek és a szerbek is magabiztos sikerrel maradtak hibátlanok a férfi kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.08.29. 23:10

Ki állítja meg Szerbiát a férfi kosárlabda Európa-bajnokságon?

Kosárlabda
2025.08.27. 06:40

Visszavonult az ötszörös All Star-játékos, John Wall

Amerikai sportok
2025.08.19. 20:36

„Mintha szükségtelen lettem volna...” – Hanga Ádám a kosárlabda-válogatottról

Kosárlabda
2025.08.14. 21:40
Ezek is érdekelhetik