Rátgéber László a 30 éve kezdődő pécsi kosárhegemóniára emlékezett

H. Á.H. Á.
2025.04.17. 18:02
null
Rátgéber László és a trófeái, érmei (Fotó: Nemzeti Sport)
A Nemzeti Sportrádió Hazafutás című műsorának volt a vendége Rátgéber László, a PVSK egykori sikeredzője, aki L. Pap Istvánnal beszélgetett a pécsi női kosárlabda 30 éve kezdődött sikerkorszakáról az első, 1995-ben szerzett bajnoki cím apropóján.

 

„Azért fogadtak el vezérnek, mert látták, hogy a vezér egyben szolga is” – mondta a Nemzeti Sportrádióban Rátgéber László a PVSK-val nyert első, 1995-ös női kosárlabda bajnoki címe harmincadik évfordulóján. A délvidéki származású mester a jugoszláv iskola hatásáról és arról is beszélt L. Pap Istvánnak a Hazafutás című műsorban, hogy milyen volt húszas éveinek a végén egy olyan csapatot edzeni és a csúcsra vinni, amelynek nem egy tagja idősebb volt, mint ő.

A teljes beszélgetés ide kattintva meghallgatható.

 

Legfrissebb hírek

Az igazi verseny a héten indul a női kosárválogatott vb-keretébe kerülésért

Kosárlabda
7 órája

Gyász: elhunyt az NBA-edzőlegenda, Don Nelson

Amerikai sportok
Tegnap, 10:11

WNBA: Juhász Dorkáék ismét győztek, rájátszásban a Minnesota

Kosárlabda
Tegnap, 8:57

Kosár: a 15. helyen zárt az U18-as leányválogatott a stockholmi Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.09. 18:27

Kosár: kikaptak és kiestek az U18-as lányok az A-divízióból az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.08. 19:02

Kosár: kikapott a britektől az U16-os fiúválogatott a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.08. 14:15

Wittmann Krisztián 99 százalékig biztos benne, hogy ez lesz az utolsó évada

Kosárlabda
2026.08.08. 10:25

Kosár: megvan az első győzelem az U16-os fiúknak a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 18:04