Juhász Dorkáék az olasz kosárbajnoki cím küszöbén

2025.05.04. 21:52
Juhász Dorka újabb trófeával gazdagodhat (Fotó: Getty Images)
Juhász Dorka csapata, a Schio nyerte meg az olasz női kosárlabda-bajnokság döntőjének a második mérkőzését is, ezzel 2–0-ra vezet a címvédő Venezia ellen.

Az alapszakaszgyőztes Schio a finálé pénteki nyitányán 72–62-re verte hazai pályán a velencei gárdát, akkor a magyar válogatott légiós 34 perc alatt 9 ponttal és 8 lepattanóval zárt.

A vasárnapi folytatásra ugyancsak a Palasport Livio Romare csarnokban került sor, és a kiegyenlített első félidőt követően, a harmadik negyedben a Schio tízpontos hátrányba került. A házigazdák az utolsó percben 72–72-nél utolérték riválisukat, majd hosszabbításra mentették a mérkőzést, és a ráadásban már egyértelműen jobbak voltak. A 86–79-re nyerő Schio magyar centere 35 perc alatt 9 pontot és 9 lepattanót jegyzett.

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó finálé csütörtökön folytatódik a Velence mellett található Mestrében. Az Euroligában negyeddöntős schióiak a 13., míg a velenceiek a negyedik bajnoki aranyukra hajtanak.

 

Legfrissebb hírek

WNBA: Juhász Dorka csapata fölényes győzelemmel, az első helyen zárta az alapszakaszt

Amerikai sportok
3 órája

WNBA: kikapott, de megnyerte az alapszakaszt Juhász Dorka csapata

Amerikai sportok
2026.09.23. 08:58

WNBA: Juhász Dorka csapata megszakította rossz sorozatát, közel az alapszakasz-elsőség

Amerikai sportok
2026.09.21. 07:55

WNBA: Juhász Dorkáék kikaptak a New York Libertytől

Kosárlabda
2026.09.19. 08:56

„Büszkék lehetünk” – értékeltük a női kosárlabda-válogatott vb-szereplését

Kosárlabda
2026.09.13. 09:59

Juhász Dorka: Túlszárnyaltuk az elvárásokat

Kosárlabda
2026.09.11. 16:12

Az amerikai kapitány szerint csapata nem csak Juhász Dorkára készül

Kosárlabda
2026.09.09. 17:55

Juhász Dorka bízik a vb-továbbjutásban

Kosárlabda
2026.08.28. 14:35