Aho Tyra hosszabbított a DVTK-val

2025.07.08. 14:05
null
Aho Tyra marad Diósgyőrben (Fotó: dvtk.eu)
Szerződést hosszabbított Aho Tyra, a női NB I-ben ezüstérmes DVTK HUNTHERM kosárlabdázója.

A Magyar Kupa-győztes miskolci klub tájékoztatása szerint a 2005-ös születésű irányító 2022-ben csatlakozott a piros-fehérekhez, azóta pedig „lendületes játéka, harciassága és fejlődési íve miatt a szurkolók egyik kedvencévé vált”. A kosaras – akinek nővére, Nina is a Diósgyőrt erősíti – az elmúlt idényben tagja volt a DVTK U23-as bajnokcsapatának, és közben a felnőtt NB I-es keretben is egyre nagyobb szerepet kapott. Az előző szezon során 24 mérkőzésen lépett pályára a legjobbak között, és átlagosan 5,2 pontot szerzett.

Völgyi Péter vezetőedző közölte, már nem utánpótlásjátékosként számítanak Aho Tyrára.

„Irányítóként határozottabbnak és agresszívabbnak kell lennie – ez lehet a fejlődése kulcsa, ezért mindent megteszünk, hogy ebben előrelépjen. Az elmúlt években szépen haladt előre, de még minden téren van benne potenciál. Most, hogy a felnőtt csapatban kell elsősorban bizonyítania, abban bízom, hogy kiegyensúlyozottabb teljesítményt fog tudni nyújtani, mint az elmúlt években. Jó példa áll előtte Nina személyében” – tette hozzá a szövetségi kapitányként is dolgozó szakember.

A 19 éves játékos kifejtette, a miskolci közösség számára egy második család, és a fejlődése és jövője szempontjából is kifejezetten jó helyen van, így nem is volt kérdés, hogy szeretne-e maradni. A diósgyőri csapat keretében nagy változások történtek az előző szezonhoz képest. A lett Aleksa Gulbe, a francia Ana Tadic, a montenegrói Milica Jovanovic, valamint Tenyér Zsófia és Oláh Fruzsina is távozott, míg Bach Boglárka érkezett Győrből, valamint három külföldi játékos, a WNBA-ban is érdekelt, korábban Szekszárdon légióskodott amerikai Kathryn Westbeld. az Eb-ezüstérmes spanyol Paula Ginzo és az amerikai Bella Smuda szerződött a piros-fehérekhez.

A klub korábban a csapatkapitány Kányási Veronikával, valamint Aho Ninával, Toman Petrával, a litván Monika Grigalauskytével, Miklós Melindával és Lelik Rékával is hosszabbított.

Legfrissebb hírek

NB II: Gróf Dávid a Diósgyőrnél folytatja pályafutását

Labdarúgó NB II
2026.08.11. 21:12

Az igazi verseny a héten indul a női kosárválogatott vb-keretébe kerülésért

Kosárlabda
2026.08.11. 10:36

Boszniában folytatja a volt FTC-, ZTE- és DVTK-középpályás – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 21:13

Videó: Így kért elnézést a szurkolóktól a nagy zakó után a DVTK edzője

Labdarúgó NB II
2026.08.10. 09:20

NB II: a Soroksár négy gólt szerezve kitütötte a DVTK-t, harmadik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:24

Török Ágnes: Bármennyire is furcsa, már a rutinosabbak közé tartozom

Kosárlabda
2026.08.07. 08:33

Női kosár NB I: Szekszárdra igazolt Ruff-Nagy Dóra

Kosárlabda
2026.08.01. 18:41

Az Olimpiai Sportparkba költözik az ETO Basket

Kosárlabda
2026.07.31. 20:28