Brit légióssal erősített a Falco kosárcsapata

Vágólapra másolva!
2025.07.22. 16:30
Whelan (középen) egyéves szerződést kötött a Falcóval (Fotó: Getty Images)
Patrick Whelan személyében brit kosarassal erősítette meg a keretét a férfi kosárlabda NB I-ben ezüstérmes Falco-Vulcano Energia KC Szombathely.

Az ősszel a Bajnokok Ligája selejtezőjében is érdekelt klub kedden közölte, hogy a 28 éves válogatott játékos egyéves szerződést írt alá.

A 195 centis légiós 2018-ban a spanyol Real Murcia csapatánál kezdte meg profi karrierjét, majd hazájában a Leicester Ridersnél és a Caledonia Gladitorsnál szerepelt, ahol az elmúlt bajnoki szezonban 29 meccsen átlagban 14.6 pontot, míg az Európa-kupában 12.5 pontot szerzett. 

„Patrick leigazolásával most kétféle típusú játékosunk van ezen a poszton – jelentette ki Milos Konakov vezetőedző. – Patrick jó dobó és nagyon fizikális, emellett védekezésben is sokat ütközik. Van nemzetközi tapasztalata, és a brit válogatottban is lehetőséget kapott. Vele készen van a keret, nem fogunk több játékost igazolni, hamarosan kezdődhet a munka”.

 

 

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: Juhász Dorkáékra francia ellenfél vár a rájátszásban

Kosárlabda
13 órája

Férfi kosár Ek: nyert a Falco Rostockban, megőrizte az esélyt a továbbjutásra

Kosárlabda
Tegnap, 21:08

NBA: olimpiai és világbajnok kosarassal erősített a Cleveland

Amerikai sportok
Tegnap, 9:42

Férfi kosárlabda NB I: távozik a Falco szerb irányítója

Kosárlabda
2026.02.02. 13:15

Férfi kosárlabda: gyűjti a skalpokat a DEAC

Kosárlabda
2026.02.02. 09:50

Kosárlabda: harmadik lett az U16-os fiúválogatott a Szent István-kupán

Utánpótlássport
2026.02.01. 19:50

Kosárlabda: az U16-os fiúk kikaptak a finnektől a Szent István-kupán

Utánpótlássport
2026.01.31. 20:40

Férfi kosárlabda Euroliga: olasz spanyol, szerb és görög győzelem

Kosárlabda
2026.01.30. 23:03
Ezek is érdekelhetik