Portugál irányítóval erősített a Szekszárd női kosárcsapata

V. J./MTIV. J./MTI
Vágólapra másolva!
2025.07.20. 18:29
Ana Carolina Rodrigues személyében portugál kosarast igazolt a női kosárlabda NB I-ben legutóbb hatodik TARR KSC Szekszárd.

A klub vasárnapi tájékoztatása szerint a 26 éves Ana Carolina Rodrigues hazájában a Benficával bajnok lett, emellett az idény legjobbja címet is kiérdemelte, majd Belgiumban és Svájcban is légióskodott, miközben meghatározó tagja volt az idén története első Európa-bajnokságán szerepelt és a 12. helyen zárt válogatottnak is. A nemzeti csapatban együtt szerepelt Marcia Costával, aki korábban éppen Szekszárdon kezdte meg nemzetközi karrierjét.

„A célunk az, hogy mind a nemzetközi és hazai bajnokságban a lehető legjobb helyezést érjük el, és a szurkolóink biztosak lehetnek, hogy mindent meg fogok tenni ennek érdekében” – jelentette ki a 169 centis kosaras.

„A kosárlabda az életem, ami lehetővé teszi számomra, hogy megismerjem az életet más országokban, de ami a legfontosabb, hogy életre szóló élményekkel gazdagodhatok” – tette hozzá.

Az ősszel az Európa Kupa selejtezőjében érdekelt tolnaiak korábban közölték, hogy Mányoky Réka, Boros Júlia, Kathryn Westbeld, Bernáth Réka, Sara Bejedi, Kristina Higgins és Julia Piestrzynska is máshol folytatja pályafutását, ugyanakkor nemrég hozzájuk igazolt Győrből a válogatott Dombai Réka.

 

Legfrissebb hírek

Nagyon simán nyert a Pécs és a DVTK; folytatódott a győri mélyrepülés a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.01.31. 20:00

A Sopron rajt-cél győzelmet aratott a női kosár NB I 18. fordulójában

Kosárlabda
2026.01.30. 20:39

Női kosárlabda NB I: könnyed DVTK-diadal Szigetszentmiklóson

Kosárlabda
2026.01.25. 21:09

A Szekszárd 45 pontos különbséggel verte meg a Győrt, simán nyert a Pécs is a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.01.24. 21:05

A Szekszárd 31 ponttal legyőzte a Szigetszentmiklóst a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.01.21. 21:57

Női kosár NB I: a Pécs csak hosszabbításban, de ott tarolva legyőzte a Szekszárdot

Kosárlabda
2026.01.18. 20:19

A Vasas visszavágott a BEAC-nak, a Győr majdnem csodát tett

Kosárlabda
2026.01.17. 19:48

Női kosár NB I: edzőt váltott az Uni Győr a szigetszentmiklósi vereség után

Kosárlabda
2026.01.13. 11:49
Ezek is érdekelhetik