Juhász Dorkának kihívásra volt szüksége a Schio után

H. Á.H. Á.
2025.08.15. 16:38
null
Juhász Dorka két szép évet töltött a Schiónál (Fotó: Imago)
A magyar válogatott kosárlabdázó évek óta most először vett ki hosszabb pihenőt egy nyáron, így volt lehetősége felkészülni az előtte álló kihívásokra. A 25 éves center a következő idényben a török Galatasaraynál kosárlabdázik majd. A Schióval olasz bajnok Juhász Dorka a Nemzeti Sportrádiónak beszélt a klubváltásról, a nyári pihenőjéről, az amerikai életről és a válogatottról is.

Juhász Dorka az előző két évet végigdolgozta a WNBA-ben, ezért az idei tengerentúli szezont kihagyta, azért, hogy kicsit pihenni tudjon.

„Úgy érzem, nagyon jól döntöttem, amikor így határoztam, s ezt igazán csak most kezdem érezni, amikor újra elkezdtem az edzéséket és az alapozást. Motiváltabbnak érzem magam, annyira jó volt visszatérni a csarnokba. Szerencsére ezzel a kis pihenéssel arra is jutott időm, hogy a kisebb sérüléseimet is rendbe hozzam” – mondta Juhász, akinek új klubjánál, a Galatasaraynál már elkezdődött a felkészülés a török játékosokkal, ám a légiósok, így Juhász is csak szeptember 1-től csatlakozik, bár már augusztus utolsó napjaiban kiutazik Törökországba.

Juhász olasz bajnokként és kupagyőztesként távozott a Schiótól, s beszélt ennek a hátteréről is.

„Nem volt egyszerű elköszönnöm, de azt hiszem, hogy a profi világ részét képezi a játékosok és az edzők vándorlása. Az idény végéig egyébként nem foglalkoztam vele, hogy mi lesz velem, próbáltam a csapatra koncentrálni, hogy végre a második évemben összejöjjön a bajnoki cím. Ez sikerült, és az idény végén úgy éreztem, elértem, amit szerettem volna. Nagyon jó két évet töltöttem a klubnál, kicsit visszaszoktam az európai kosárlabdába, azonban úgy éreztem, itt a váltás ideje. Egy kicsit ki akartam kerülni a komfortzónámból, és újra egy olyan bajnokságba menni, ahol alapból nem egyszerű a külföldi játékosok helyzete, mert sokan vannak és nagy a verseny a játékpercekért a többi légióssal. Kihívás lesz, és azt gondolom, hogy pont erre van most szükségem” – árulta el Juhász.

A teljes beszélgetés ide kattintva meghallgatható.

 

Legfrissebb hírek

Kosár: legyőzték a dánokat az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
16 órája

Az igazi verseny a héten indul a női kosárválogatott vb-keretébe kerülésért

Kosárlabda
2026.08.11. 10:36

Gyász: elhunyt az NBA-edzőlegenda, Don Nelson

Amerikai sportok
2026.08.10. 10:11

WNBA: Juhász Dorkáék ismét győztek, rájátszásban a Minnesota

Kosárlabda
2026.08.10. 08:57

Kosár: a 15. helyen zárt az U18-as leányválogatott a stockholmi Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.09. 18:27

Kosár: kikaptak és kiestek az U18-as lányok az A-divízióból az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.08. 19:02

Kosár: kikapott a britektől az U16-os fiúválogatott a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.08. 14:15

Wittmann Krisztián 99 százalékig biztos benne, hogy ez lesz az utolsó évada

Kosárlabda
2026.08.08. 10:25