3x3-as kosárlabda Eb: negyeddöntős a női magyar csapat

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
• Koppenhága
Vágólapra másolva!
2025.09.06. 22:35
null
(Fotó: Girgász Péter)
Mivel a spanyolok legyőzték a briteket, a magyar női válogatott már a címvédő elleni összecsapás előtt (amelyet 21–12-re elvesztett) kiharcolta a továbbjutást, valamint a vasárnapi, Hollandia elleni folytatást a C-csoportban a 3x3-as kontinensviadalon.

A Nagy-Britannia elleni bravúrgyőzelem (17–15) után optimistán tekintettünk a jövőbe a folytatást illetően, már ami a magyar női válogatottat illeti, s a papírforma alapján meg sem kellett várni a spanyolok elleni második meccset. Ugyanis tudtuk, ha a címvédő délután, mielőtt a mieinkkel játszana, szintén legyőzi a briteket, akkor Jakab Máté együttese ott lesz a negyeddöntőben. Mivel Spanyolország simán nyerte második meccsét (21–13), a kontinensviadalon teljesen új felállásban szereplő – a júniusi bukaresti selejtezőben még a Lelik Réka, Kiss Virág, Turner Yvonne, Papp Klauida kvartett vívta ki a kvalifikációt, Koppenhágába viszont a Laufer Gabriella, Molnár-Budácsik Dorottya, Szerencsés Tamara, Tenyér Zsófia négyessel utazott a delegáció – válogatott már úgy lépett pályára este, hogy tudta, továbbjutott. Már csak az volt a kérdés, csoportelsőként vagy másodikként, előbbihez meg kellett volna verni a címvédőt… 

Ez végül nem sikerült, 5–4-ig tudta együttesünk tartani csapatunk a tempót a spanyolokkal, akik 21–12-re nyertek és megszerezték a csoportelsőséget. A vasárnapi negyeddöntőben a mieink az A-csoport győztesével, a két győzelemmel továbbjutó hollandokkal találkoznak 10 órakor.

 

Legfrissebb hírek

„Jó kis csata lesz” – így várják az örmények a budapesti vb-selejtezőt

Magyar válogatott
2025.09.11. 11:52

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
2025.09.11. 10:30

A Puskás Arénában voltak a legtöbben a szeptemberi, európai vb-selejtezőkön

Foci vb 2026
2025.09.11. 09:05

Dupla Tízes: közelebb vagy távolabb került a világbajnoki álom a válogatottól?

Magyar válogatott
2025.09.11. 08:33

Szoboszlai Dominik: Ebben nekem is megvan a felelősségem

Foci vb 2026
2025.09.10. 15:48

Miért élnénk, ha nem egy álomért? Csapat van, most már jöjjön az eredmény is!

Magyar válogatott
2025.09.10. 14:23

Kerkezt és Szoboszlait is lepontozták – így értékelték olvasóink a Portugália elleni teljesítményt

Magyar válogatott
2025.09.10. 13:36

Tóth Alex: Elég peches volt a vége, mindenki érezte, meglehet a pontszerzés

Magyar válogatott
2025.09.10. 09:25
Ezek is érdekelhetik