A Real Madrid és az Anadolu Efes is egy ponttal nyert a férfi kosárlabda Euroligában

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.11.20. 23:13
null
A legvégén fordított az Anadolu Efes (Fotó: Getty Images)
A férfi kosárlabda Euroliga alapszakaszának 12. fordulójában hazai pályán nyert az Anadolu Efes, a Panathinaikosz és a Real Madrid, míg a Hapoel Tel-Aviv idegenben aratott győzelmet.

Szoros mérkőzést nyert meg az Anadolu Efes, amely a második és a harmadik negyedben 13 pontos hátrányban is volt, de fordított, így a Barcelona zsinórban két győzelem után vereséget szenvedett. A győztes kosár Isaia Cordinier nevéhez fűződött, akit 0.3 másodperccel a vége előtt faultoltak, ő pedig értékesítette mindkét büntetőjét. 74–73

Bő egy félidőn át bírta a tempót a Dubai, utána a Panathinaikosz sebességet váltott, és magabiztos győzelmet aratott, így sorozatban a harmadik sikerét érte el az Euroligában. 103–82

A harmadik negyedben ellépett ellenfelétől a Hapoel Tel-Aviv, így megszakította a Milan hárommeccses győzelmi szériáját. 83–105

Nagy csatát hozott a Real Madrid és a Zalgiris Kaunas összecsapása. Az első negyedben tíz ponttal vezettek a spanyolok, majd a harmadik játékrész során már többnyire a litvánoknál volt az előny. Az utolsó etap során, 89–81-nél úgy tűnt, a madridiak számára már kézben a meccs, ám a vendégek feljöttek mínusz egyre, viszont fordítaniuk nem sikerült, hiába náluk játszott a mezőny legeredményesebb kosarasa, Sylvain Francisco, aki 33 pontig jutott. 100–99

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA
ALAPSZAKASZ, 12. FORDULÓ
Anadolu Efes (török)–Barcelona (spanyol) 74–73 (18–19, 17–27, 23–9, 16–18)
Panathinaikosz (görög)–Dubai Basketball (arab emírségekbeli) 103–82 (25–24, 20–24, 30–14, 28–20)
Milan (olasz)–Hapoel Tel-Aviv (izraeli) 83–105 (25–25, 20–24, 19–27, 19–29)
Real Madrid (spanyol)–Zalgiris Kaunas (litván) 100–99 (22–16, 21–21, 19–25, 38–37)

TABELLA ITT!

 

Legfrissebb hírek

Hosszabbítás után verte meg a DEAC a Szombathelyt a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.01.31. 20:50

Férfi kosárlabda Euroliga: olasz spanyol, szerb és görög győzelem

Kosárlabda
2026.01.30. 23:03

Nyert a Hapoel vendégeként a Bayern München a férfi kosárlabda Euroligában – videó

Kosárlabda
2026.01.29. 23:57

Párizsban szakadt meg a Real Madrid győzelmi sorozata a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.01.27. 23:28

Férfi kosárlabda NB I: szolnoki távozó, pécsi érkező

Kosárlabda
2026.01.24. 10:14

Nagy szériában a Real Madrid, futball után a kosár Euroligában is leiskolázta a Monacót

Kosárlabda
2026.01.22. 23:22

Öt ponttal nyert a címvédő Fenerbahce a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.01.21. 23:49

Férfi kosár Euroliga: sorozatban ötödször nyert a Real Madrid, megerősítette első helyét a Hapoel

Kosárlabda
2026.01.21. 00:14
Ezek is érdekelhetik