Győzelemmel biztosíthatja a továbbjutását a Szolnok a férfi kosár BL-ben

Dugó, dugó és újra dugó. Változatosnak és gyorsnak sem lehetett nevezni az NHSZ-Szolnoki Olajbányász első blikkre rövid, 310 kilométeres útját Pozsonyba, ahol a csapat kedd este a szlovák Patrioti Levice ellen lép pályára a Bajnokok Ligája csoportkörének 4. fordulójában. A Tiszaligetből reggel nyolc órakor még ködben elstartoló delegációt szállító busz először az M0-sra érve került forgalmi dugóba, aztán Pozsony előtt néhány kilométerrel is beállt az autópálya, kezdődött újra az araszolás. Így aztán több mint öt óráig tartott az út az óvároshoz közeli szállodáig, ahol egyből ebédelni sietett Vedran Bosnic együttese. A kora reggel is vidám bosnyák vezetőedző a buszon főleg olvasott (papíralapú könyvet), a legtöbben aludtak, Somogyi Ádám pedig a lévaiak legutóbbi BL-meccsét, az AEK elleni „majdnem bravúrt” (69–71) nézte újra és elemezte a laptopján. A csapat jó hangulatban utazott, ami érthető: a nemzetközi sorozatban eddig két győzelmet és egy athéni vereséget számláló gárda a bajnokságban nyolc forduló után is veretlen, azaz a 2025–2026-os évadban 11 tétmeccséből tízet megnyert.
„A csoportkör félidejéhez érve úgy tűnik, Miskolcon kimondottan gyenge meccse volt a lévaiaknak, amikor harminc ponttal megvertük őket – mondta a többek közt a magyaros húslevesből és lekváros palacsintából álló ebéd elfogyasztása után Pallai Tamás, az Olaj 24 éves magyar válogatott csapatkapitánya, aki a BL-ben 12.6 pontot szerzett eddig átlagban. – A folytatásban tizenkilenc ponttal verték meg a Rigát idegenben, s legutóbb kettővel kaptak ki itt, Pozsonyban az AEK-tól. Kemény meccsre számítunk, de egységesek és bizakodóak vagyunk.”
A szolnokiaknak este héttől pörgős dobóedzést vezényelt Bosnic, akiknél ezúttal is hiányzik majd a Riga elleni miskolci győzelem során lábsérülést szenvedő Le’Tre Darthard, az amerikai hátvéd előreláthatóan december közepéig lesz harcképtelen.
Érdekesség, hogy a Patrioti az Olajhoz hasonlóan szintén 8–0-val vezeti a bajnokságot, s ugyanúgy járt a csarnokát illetően, mint a piros-feketék: a nemzetközi szövetség a szlovák bajnoknak sem engedte a hazai meccseit saját otthonában játszani annak mérete miatt, ezért kell Pozsonyban rendezniük a pályaválasztóként sorra kerülő találkozóikat. A kvartett első helyezettje automatikusan ott lesz a második csoportkörben, a másodikok és a harmadikok az egyik fél második győzelméig tartó párharcból álló playint játszanak a folytatásért.
| Dániában vendégszerepel a Falco |
| A kvartett második helyének megszerzése és a továbbjutás szempontjából fontos mérkőzést játszik kedd este a dániai Aarhusban a Falco a negyedik számú nemzetközi kupasorozat, a FIBA Európa-kupa 5. fordulójában. A H-csoportban eddig két-két győzelemmel és vereséggel álló szombathelyiek esetleges sikerük esetén nagy lépést tennének a második pozíció megtartása felé, de a hazai mérkőzésből kiindulva nem lesz könnyű dolguk: Perl Zoltánék az Aréna Savariában nagy küzdelemben 83–76-ra verték meg a dánokat a 21 pontos válogatott klasszis vezetésével. A négyest a spanyol Zaragoza vezeti, amely meglepetésre kikapott Aarhusban. A tíz csoportgyőztes mellett a hat legjobb második helyezett jut tovább. |
KOSÁRLABDA
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA
F-CSOPORT
4. FORDULÓ
18.30: Levice (szlovák)–NHSZ-Szolnoki Olajbányász
FÉRFI EURÓPA-KUPA
H-CSOPORT
5. FORDULÓ
18.30: Bakken Bears (dán)–Falco-Vulcano Energia KC Szombathely

NBA: 2027 októberében indulna az európai liga







