Kosárlabda: lemondott a legendás Obradovics, úgy tűnik, nincs visszaút

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.11.28. 17:56
null
Zeljko Obradovics (Fotó: Getty Images)
A csapat gyenge eredményei miatt szerdán benyújtotta lemondását a szerb élvonalbeli kosárlabda-bajnokságban szereplő Partizan Beograd vezetőedzője, Zseljko Obradovics. A világhírű szerb szakemberrel azóta egyeztetett a klubja, és úgy tűnik, nincs visszaút, a mester távozik a csapattól.

A 65 éves Zseljko Obradovics vitathatatlanul az európai kosárlabda legsikeresebb vezetőedzője: a csapataival többek között kilencszer nyerte meg az Euroligát (ráadásul hat különböző együttessel), kétszer pedig a Saporta-kupát. A görög, a török, a jugoszláv és a szerb bajnokságokban összesen 19-szer végzett az élen, a görög válogatottal pedig világ- és Európa-bajnoki, a spanyolokkal Európa-bajnoki címet szerzett, a jugoszláv válogatottal olimpiai ezüstérmes lett, szinte felsorolhatatlanul sok egyéni elismerése mellett.

A legendás mester 2021-ben vette át ismét a Partizan Beograd irányítását azok után, hogy 1992-ben Euroliga-győzelemre vezette a belgrádiakat. A csapattal idén meg is nyerte a szerb bajnokságot, ám azóta gyengélkednek az Euroligában. A Partizan 13 lejátszott mérkőzés után négy győzelemmel és kilenc vereséggel áll az alapszakaszban, ráadásul a legutóbbi nyolc találkozójából hetet elveszített. Obradovics ezért a keddi, Panathinaikosz elleni vereség után úgy döntött, lemond a posztjáról, a klub azonban másnap ezt elutasította, mivel a belgrádi repülőtéren több száz szurkoló követelte a marasztalását.

Az edző – akinek egyébként a szerződés szerint ez lenne az utolsó idénye a Partizannál – és a klub vezetése pénteken találkozott egymással, hogy valahogy elsimítsák a problémákat. Úgy tűnik azonban, hogy Obradovics hajthatatlan, a tárgyaláson ugyanis kijelentette, hogy döntése megmásíthatatlan és visszavonhatatlan. A Partizan emiatt várhatóan a következő órákban hivatalosan is bejelenti az edző távozását.

 

Legfrissebb hírek

Hosszabbítás után verte meg a DEAC a Szombathelyt a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.01.31. 20:50

Nyert a Hapoel vendégeként a Bayern München a férfi kosárlabda Euroligában – videó

Kosárlabda
2026.01.29. 23:57

Párizsban szakadt meg a Real Madrid győzelmi sorozata a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.01.27. 23:28

Férfi kosárlabda NB I: szolnoki távozó, pécsi érkező

Kosárlabda
2026.01.24. 10:14

Férfi kosár Euroliga: sorozatban ötödször nyert a Real Madrid, megerősítette első helyét a Hapoel

Kosárlabda
2026.01.21. 00:14

Parádés teljesítmény az egyetemi bajnokságban: 100 pontot ért el a DEAC kosarasa!

Kosárlabda
2026.01.20. 11:11

Férfi kosár MK: a Szolnok közel harminccal megverte az Alba Fehérvárt, ezzel elődöntős

Kosárlabda
2026.01.18. 19:53

Euroliga: nyert Milánóban, és feljött playint jelentő helyre a Crvena zvezda

Kosárlabda
2026.01.15. 23:12
Ezek is érdekelhetik