Már márciusra összpontosít a női kosárlabda-válogatott

B. O. B.B. O. B.
Vágólapra másolva!
2025.11.11. 16:24
null
Fotó: Török Attila
Székesfehérváron edzőtáborozik a márciusi világbajnoki selejtezőre készülő női kosárlabda-válogatott, Völgyi Péter szövetségi kapitány napi négy edzést vezényel húsz játékosnak, és lesz négy edzőmérkőzés is.

Óriási volt a népsűrűség a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének székesfehérvári edzőcsarnokában, hiszen reggeltől az U18-as női válogatott tréningezett Laczka Miklós erélyes vezényszavai közepette, de az oldalvonal mellett már gyülekeztek a felnőtt nemzeti csapat tagjai és a bemelegítő nyújtás és csevegés mellett figyeltek az utódok mozgására is. Bár Völgyi Péter szövetségi kapitány 24 fős keretet hirdetett az összetartásra, sérülések és betegségek miatt csak húszan álltak munkába, de a szakmai stábnak így is kétfelé kellett bontania a társaságot, így délelőtt és délután is két-két edzést vezényel naponta.

Az első turnusból Kiss Virág a női válogatott új stábtagjával, Váradi Kornéllal gyakorolta a centermozgásokat, míg Dombai Rékával Ábrahám Márta foglalkozott a másik palánk alatt. Mindeközben a nyílt edzés lehetőségét kihasználva a sajtó munkatársai folyamatosan interjúztak, de a szövetség saját közösségi oldalaira készülő interjúkat Török Ágnes készítette, az operatőr pedig Bach Boglárka volt. A felbolydulás persze csak ennek az alkalomnak szólt, Völgyi Péter pontos, tartalmas programot rakott össze a bő keret számára. 

„Az összetartás célja, hogy minden eshetőségre felkészüljünk – kezdte a pálya mellett Völgyi Péter, aki mintha szimultánt játszana, lépdelt sorban a kamerák előtt balról jobbra. – Velünk vannak olyan játékosok, akik a nyári Universiadén és utánpótlás Európa-bajnokságon megvillantották a tudásukat és kíváncsiak voltunk arra, hogy itt, sokszoros válogatott játékosok mellett miként tudják felvenni a ritmust. Sajnos az eredetileg kijelölt keretből négyen nem tudnak velünk dolgozni és a vb-selejtezőkön is elfordulhat, hogy nem a legjobb csapat áll majd rendelkezésemre, ezért szerettünk volna sok játékost megnézni testközelből.”

 

A szakmai stáb négy edzőmérkőzést kötött le az összetartásra, csütörtökön és pénteken a csehek, vasárnap és hétfőn az oroszok ellen lépnek pályára a mieink. A kapitány ezeken a meccseken különböző összetételben szerepelteti az együttest, hogy megtalálja azokat a játékkapcsolatokat, amelyek a csapaton belül a legjobban működnek. 

„A világbajnoki selejtezők előtt legfeljebb tizennégy-tizenöt fős kerettel kezdjük majd a felkészülést, mert nagyon rövid idő, mindössze három-négy nap áll majd rendelkezésünkre edzeni – folytatta Völgyi Péter. – Az alapokat most le kell rakni, nyilván döntéseket is kell hoznunk, utána pedig követni a játékosok teljesítményét a klubcsapataikban. A csehek és az oroszok elleni mérkőzések eredménye teljesen másodlagos, viszont sok mindent gyakorlunk majd, aminek márciusban lesz jelentősége. Két erős ellenféllel találkozunk, amelyekkel szemben agresszívan, keményen kell játszanunk. Jó felkészülés lesz ez a számunkra.”

A magyar válogatott kerete: Aho Nina (Diósgyőr), Angyal Barbara (Vasas Akadémia), Boros Júlia (Dinamo Sassari, Olaszország), Dombai Réka (Szekszárd), Dubei Debóra (Győr), Dúl Panka (Pécs), Gereben Lívia (ACS Sepsi-SIC, román), Josepovits Kinga (Pécs), Juhász Dorka (Galatasaray, török), Kányási Veronika (Diósgyőr), Laczkó Sára (Sopron), Lelik Réka (Diósgyőr), Mérész Beatrix (ACS Sepsi-SIC), Miklós Melinda (Diósgyőr), Rátkai Eszter (Pécs), Sitku Zsuzsanna (Sopron), Studer Ágnes (Pécs), Széki-Barnai Judit (Cegléd), Takács Boglárka (Diósgyőr), Takács-Kiss Virág (Athinaikosz Qualco, görög), Toman Petra (Diósgyőr), Tóth Franka (TFSE), Török Ágnes (Pécs), Varga Alíz (Pécs)

 

 

Legfrissebb hírek

A DAC döntetlent játszott az Austria Wiennel

Minden más foci
2026.01.26. 16:45

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Női pólóválogatottunk négy góllal megverte a világbajnok görögöket

Vízilabda
2026.01.21. 19:19

Felkészülés: a Honvéd és a Csákvár is kikapott Törökországban

Labdarúgó NB II
2026.01.20. 19:42

NB II: Honvéd-vereség a beleki edzőmeccsen

Labdarúgó NB II
2026.01.18. 21:11

Felkészülés: hét gólt rúgott az ETO Akadémiának a Komáromi FC

Labdarúgó NB I
2026.01.18. 14:12

Ötgólos vereséget szenvedett női válogatottunk az amerikaiak ellen

Vízilabda
2026.01.17. 17:50

Felkészülés: mindkét szombati meccsén kikapott a ZTE

Labdarúgó NB I
2026.01.17. 15:38
Ezek is érdekelhetik