Szekszárdon is megőrizte veretlenségét a Sopron; a Győr alig jutott 40 pont fölé a női kosár NB I-ben

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2025.11.01. 20:15
null
Nyert Szekszárdon a Sopron (Fotó: Tóth Zsombor/Sopron Basket, archív)
A női kosárlabda NB I 7. fordulójának rangadóját a Sopron Basket nyerte meg, amely 12 pontot különbséggel győzött Szekszárdon, míg az Uni Győr a Vasas Akadémia otthonában 22 ponttal kapott ki.

Theodoreán Alexandra szokásának megfelelően óriási elszántsággal vezette ki a szekszárdiakat szombat este a címvédő Sopron elleni rangadóra a megtelt Városi Sportcsarnokban. A 34 éves csapatkapitány ragyogóan játszott egy hete, a Győr elleni győzelem során 13 pontot, tíz lepattanót és négy gólpasszt jegyzett, s a szurkolók a honi szövetség honlapján megválasztották a forduló játékosának. A Sopron nyerte a legutóbbi két ütközetet – de kapaszkodónak mégis fel lehetett fogni, hogy tavaly májusban, a 2023–2024-es évad bronzcsatájának harmadik felvonásán 16 ponttal a tolnaiak győztek, igaz, akkor még az immár a pécsieket irányító Djokics Zseljko, és nem a jelenlegi edző, Magyar Bianka vezetésével. A Szekszárd első éremesélyes elleni hazai meccse nem sikerült az idényben, a már említett Pécs 11 ponttal nyert az 5. fordulóban, míg a hibátlan Sopron először játszott topcsapat ellen idehaza. Érdekesség, hogy mindkét együttes tízpontos vereségből érkezett a meccsre, az Euroligában továbbra is nyeretlen vendégek a francia Carolo, az Európa-kupában két győzelmet számláló tolnaiak az olasz GEAS-tól kaptak ki idegenben.

Ideges játékkal, kapkodással kezdődött a mérkőzés, az első pont majd két és fél perc után született meg, majd 2–10-nél a hazaiaknak kellett időt kérni. A nyitó negyedben nyolc eladott labdánál járt a pályaválasztó, amely az első nyolc és fél percben egyetlen mezőnykosarat tudott szerezni…

Kitűnően védekezett a Sopron, de Gáspár Dávidnak, a Sopron edzőjének is hamarosan időt kellett kérnie, négy pontra feljött a hazai csapat két ziccerrel. Rendezte sorait a bajnok (24–33), de egy újabb rohanással egyre kapaszkodtak a fehér mezesek (34–35) a 19. percben, ám a félidőben hét ponttal a vendégek álltak jobban.

„Van tartásunk” – jelentette ki a nagyszünetben Szabó Noémi, a hazaiak sportigazgatója, s hozzátette, ha felépülnek a sérültjeik, Baa Dominika és a dél-szudáni Maria Gakdeng, akkor a rotációval sem lesznek gondjaik. Kicsit több mint három perc telt el a harmadik negyedből, s az exszekszárdi szlovén Zala Friskovec és a szerb Jelena Brooks vezetésével 15-tel meglépett a Sopron, amelynek mind a tíz játékosa szerzett már ekkorra pontot. A meccs közben eldőlt, innen már nem engedte közel magához a Szekszárdot a címvédő, és továbbra is veretlenül vezeti a bajnokságot. 63–75

A Győr elszenvedte az ötödik vereségét a bajnokságban, a nagyobb meglepetés az, hogy milyen különbséggel. A kisalföldiek az első három negyed egyikében sem jutottak 10 pont fölé, és csak az utolsó játékrészben dobott kosaraknak köszönhetően jutottak aztán 40 pont fölé. A Vasas végig kézben tartotta a mérkőzést, és megérdemelt győzelmet aratott a 15 pontos Jáhni Zsófia és a 14 pontig jutó Kiss Angelika vezérletével. 63–41

NŐI KOSÁRLABDA NB I, ALAPSZAKASZ
7. FORDULÓ
TARR KSC SZEKSZÁRD–SOPRON BASKET 63–75 (15–23, 19–18, 8–19, 21–15)
Szekszárd, 800 néző. V: Praksch, Nagy V., Rózsavölgyi
SZEKSZÁRD: RODRIGUES 12, Dombai 18/6, Holcz 9, KARLEN 14, SZÜCS G. 8. Csere: Theodoreán 2, Ovner. Edző: Magyar Bianka
SOPRON: MÜHL 10, FRISKOVEC 14/3, Sinka-Pálinkás 4/3, WALLACK 9, BROOKS 12/6. Csere: Böröndy 2, Papp K. 10, Sitku Zs. 3/3, Jevtovics 6, Laczkó 5/3. Edző: Gáspár Dávid
Az eredmény alakulása. 3. perc: 0–7. 5. p.: 2–10. 7. p.: 8–12. 11. p.: 19–23. 15. p.: 24–33. 19. p.: 34–35. 21. p.: 36–45. 25. p.: 36–53. 30. p.: 42–60. 34. p.: 47–64. 37. p.: 57–69
Kipontozódott: Mühl (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Magyar Bianka: – Vesztes mérkőzés után ritkán mond ilyet egy edző, de a szememben ezek a játékosok hősök. Az első félidőben szépen kidolgozott támadásaink voltak, fegyelmezetten játszottunk. Lényegében a mérkőzéseket hat emberrel játsszuk végig, akik az utolsó negyedben is küzdöttek. A kihagyott dobások nem azért maradnak ki, mert nem képesek értékesíteni, hanem mert egyszerűen elfáradnak. A válogatott szünetig van még egy mérkőzésünk, arra az utolsó tartalékainkat is mozgósítani fogjuk.
Gáspár Dávid: – Sokat tettünk a győzelemért, jól játszott a csapat, de a negyedik negyeddel nem vagyok megelégedve. Hagytuk, hogy felzárkózzon a Szekszárd, ez a fegyelmezetlenség a későbbiekben megbosszulhatja magát. Értékes ez a győzelem, aki beszállt a mérkőzésbe, teljesítményével hozzátette a magáét.

VASAS AKADÉMIA–UNI GYŐR 63–41 (24–9, 14–10, 9–7, 16–15) 
Pasaréti út, 144 néző. V: Csabai-Kaskötő, Rácz Zs., Sörlei
VASAS: Angyal B. 10/3, Szerencsés, Czirkos 4, JÁHNI 15/3, KISS A. 14. Csere: KENDELÉNYI 8, MADÁR E. 8, Szirony, Gyöngyösi 4, Kárpáthegyi, Mayr, Szoboszlai L. Edző: Nenad Markovics
GYŐR: Rozmán, Dubei 6, Zsebe-Weninger 8, Ács L. 2, Jelenc 7/3. Csere: Gálos, Tulonen 2, Selcová 5/3, Ruff-Nagy D., Lép, BAFFY 8/6, Katona B. 3/3. Edző: Füzy-Antolovics Adél
Az eredmény alakulása. 4. perc: 8–4. 8. p.: 20–9. 12. p.: 30–11. 17. p.: 32–13. 23. p.: 38–21. 29. p.: 44–26. 33. p.: 53–30. 38. p.: 62–33
MESTERMÉRLEG
Nenad Markovics: – Remek munkát végeztünk. Védekezésben nagyon jól teljesítettünk és negyven percen keresztül hatalmas szívvel és energiával játszottunk. Voltak hullámvölgyek, főleg a harmadik negyedben, de támogattuk egymást, ami megérdemelt győzelmet eredményezett. A hárompontosok nem sültek ma, de kompenzálni tudtuk jó lepattanózással, labdajáratással, ennek köszönhetően pedig zsinórban három nyert meccsel mehetünk a válogatott szünetre. Nem igazán tudom, mit várjak a folytatástól, hiszen nyilván a csapatnak vannak korlátai, de magam sem tudom, hogy hol. Bízom benne, hogy a lányok megmutatják majd, mi rejlik bennük.
Füzy-Antolovics Adél: – Ellenfelünk jól felkészült a mai mérkőzésre. Az első félidőben nem volt semmi harc, márpedig egy igazi sportolónál az a minimum, hogy küzd. A második félidőben valamennyit javultunk ezen a téren, de ez semmire sem volt elég.

VASÁRNAP JÁTSSZÁK
17.00: BKG-Prima Szigetszentmiklós–ELTE BEAC Újbuda
18.00: NKA Universitas Pécs–VBW CEKK Cegléd
18.00: Dávid Kornél KA–Csata TKK
19.00: TFSE–DVTK HunTherm

    
AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSAMGyVL–KRelatívP
  1. Sopron77652–3881.00014
  2. DVTK66527–3311.00012
  3. Pécs66547–3531.00012
  4. TFSE651472–3970.91711
  5. Szekszárd752542–4680.85712
  6. Vasas734432–5280.71410
  7. BEAC624347–4580.6678
  8. Győr725507–5350.6439
  9. Csata615384–4310.5837
10. Székesfehérvár615428–5950.5837
11. Cegléd66330–4480.5006
12. Szigetszentmiklós66311–5470.5006
Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol, amíg azonban nem játszik mindegyik csapat egymással, a tabellában a pontkülönbség dönt.

 

 

Legfrissebb hírek

Nagyon simán nyert a Pécs és a DVTK; folytatódott a győri mélyrepülés a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.01.31. 20:00

A Sopron rajt-cél győzelmet aratott a női kosár NB I 18. fordulójában

Kosárlabda
2026.01.30. 20:39

Női kosárlabda NB I: könnyed DVTK-diadal Szigetszentmiklóson

Kosárlabda
2026.01.25. 21:09

A Szekszárd 45 pontos különbséggel verte meg a Győrt, simán nyert a Pécs is a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.01.24. 21:05

Otthon is kikapott, kettős vereséggel búcsúzott a Sopron a női kosár Európa-kupától

Kosárlabda
2026.01.22. 19:41

A Szekszárd 31 ponttal legyőzte a Szigetszentmiklóst a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.01.21. 21:57

Női kosár NB I: a Pécs csak hosszabbításban, de ott tarolva legyőzte a Szekszárdot

Kosárlabda
2026.01.18. 20:19

A Vasas visszavágott a BEAC-nak, a Győr majdnem csodát tett

Kosárlabda
2026.01.17. 19:48
Ezek is érdekelhetik